A hazugságok nagyon gyakran jól öltözött dolgokként jönnek

2013. június 6. csütörtök 16:00

 

Drága szeretett leányom, mennyire szeretném, hogy a szeretet megsokszorozódjék a világban, mert az ember akkor valóban szeretné felebarátját, ahogyan azt Atyám parancsolta, és akkor nem lennének háborúk.

 

A háborúk az Egy Igaz Istenbe vetett hit hiányának az eredményei. Ezeket a félelem, a gyűlölet és a gőg okozza, melyeknek mindegyikét a Sátán hatalma szítja. Az emberek minél jobban elfordulnak Istentől, és elutasítják annak szükségét, hogy felkészítsék a lelküket az örökké tartó dicsőséges életre, nagy hibába esnek. Amikor nem képesek meglátni az Igazságot, akkor hajlamosak elhinni a hazugságokat. A hazugságok nagyon gyakran jól öltözött dolgokként jönnek. Ezek úgy vannak álcázva, mint kívánatos cselekedetek, jogos tettek, szórakozás és a természetesség alternatívája.

 

A gonoszt, mint olyan, ritkán lehet felismerni, mert ez nem annak a módja, ahogyan a Sátán az emberiségre kiszabott csalást tervezi. Ő, a gonosz, akinek munkálkodását a gyenge lelkek szavaiban, cselekedeteiben és tetteiben lehet felismerni, nagyon óvatos, hogy nehogy felfedje önmagát.

 

Ő a szegény lelkek által, akiket megfertőz, gondoskodónak, kedvesnek tűnik, és mindig egy vonzó és szép külsőt mutat. Ravaszul azzal kísérti majd az embereket, hogy gonosz tetteket kövessenek el, és ezt a legsérülékenyebb gyengeségeik kihasználásával fogja tenni. Bár ő általában az érzékiségen keresztül csábít, azokat is meg fogja célozni, akik az Igazságot a hitükben keresik. Ez az az eset, amikor a Sátán csapdába csalja a lelkeket, mely által ők készek a gonoszságot jóként elfogadni.

 

Majd csak egy későbbi időpontban kezdik kényelmetlenül és nyugtalanul érezni magukat, mert érezni fogják, hogy valami nincs rendben. Addigra már a felebarátjaik iránti gyűlölet és a felebarátjaik semmibe vevése megnyilvánul a lelkükben. Aztán azt fogják hinni, hogy ezek a cselekedetek, amelyekbe Isten Nevében belefognak, de amelyek sértik Istent, Isten dicsőségére vannak.

 

Amikor egy háborút Isten Nevében robbantanak ki, akkor általában a világ hadseregei nem Istennek adóznak hódolattal. Amikor nemzeteket gyilkolnak le, és mégis azt mondják, hogy tisztelik Istent, akkor eltávolodnak Istentől, és a fenevad oldalára állnak.

 

Ebben az időpontban a fenevad kétféle módon tervezi az emberiség elpusztítását. Az első esetben, életet pusztít az abortusz, a gyilkosság és a háború által. A második esetben, megtámadja Egyházamat a Földön, hogy minden Egyház megsemmisüljön, amelyek Engem, Jézus Krisztust és szeretett Atyámat tisztelik. Ily módon ő lelkeket fog lopni, és megakadályozza őket abban, hogy kövessék az Igazságot, és hogy örököljék Királyságomat.

 

Jézusotok

 

Utolsó bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.