A francia parlament megerősítette az abortuszhoz való alkotmányos jogot

Negyvenéves a Veil-törvény

Különleges módon emlékezett meg az abortusz engedélyezésének negyvenedik évfordulójáról a francia parlament: a képviselők ünnepélyesen és szinte egyhangúlag elfogadtak egy határozatot, amely kimondja, hogy a művi terhességmegszakításhoz „minden nőnek joga van Franciaországban, Európában és a világon”.

Minden frakció vezetője aláírta a szöveget, amit aztán a nemzetgyűlés is megszavazott november 26-án, az épp négy évtizeddel ezelőtti abortusztörvényt megelőző heves parlamenti viták kezdetének évfordulóján. Az 1974–75-ös szócsatákkal ellentétben ezúttal a megbékélés és az emelkedett hangulat volt a jellemző.

Catherine Deneuve

A felszólalók többsége megemlékezett azokról a nőkről, akik a legalizálás előtti időszakban belehaltak a tiltott abortuszokba. Olyan ismert nők is szót kaptak – köztük Catherine Deneuve filmsztár –, akik negyven évvel ezelőtt részt vettek az abortusz engedélyezéséért folytatott harcban.

Csak heten nem szavazták meg az alkotmányos jog megerősítését. Közülük Jacques Bompard szélsőjobboldali képviselő némi feltűnést keltett azzal, hogy verses formában kért bocsánatot azoktól a gyermekektől, akik nem születhetnek meg. Felszólalását a képviselők többsége erős tiltakozással fogadta: a padsorok csapkodásával nyomták el a szónok hangját.

A most elfogadott határozat szerint „a nőknek azon egyetemes joguk, hogy testükkel szabadon rendelkeznek, elengedhetetlen feltétele a nők és férfiak közti egyenlőségnek és minden fejlődő társadalom építésének”. A megelőzés és a szexuális oktatás meghatározó szerepének hangsúlyozásán túl a szöveg kimondja: az államnak garantálnia kell, hogy a nők hozzáférjenek a minőségi tájékoztatáshoz, a megfelelő fogamzásgátláshoz, valamint a biztonságos és törvényes abortuszhoz.

Marisol Touraine

Marisol Touraine egészségügyi miniszter szimbolikus jelentőségűnek nevezte a szöveg megszavazását éppen akkor, amikor számos uniós országban ismét fellángolt a vita az abortusz betiltásáról. A francia kormánytag szerint a reakciós gondolatok felszínre törése miatt ébernek kell lenni, ugyanakkor – mint emlékeztetett rá – Franciaországban az abortuszhoz való jog mára megkérdőjelezhetetlenné vált.

Az európai országok közül Franciaország viszonylag későn törölte el az abortusz büntethetőségét. A törvény elfogadtatása az akkoriban kizárólag csak férfiakból álló parlamenttel Simone Veil nevéhez fűződik. A jobboldali kormány egészségügyi minisztere a baloldali képviselők támogatásával, saját tábora ellenében vitte a javaslatot a nemzetgyűlés elé, amely akkor mélyen megosztotta a francia társadalmat.

Az igazi fordulatot az jelentette, amikor 1972-ben egy bíróság nem ítélte el azt 17 éves lányt, akire az ügyészség tiltott abortusz miatt börtönbüntetés kiszabását kérte. Néhány hónappal később 331 orvos ismerte el nyíltan, hogy rendszeresen végez abortuszt. Ezt követően bízta meg Valéry Giscard d’Estaing államfő az egyik legnépszerűbb női politikust a törvény kidolgozásával.

„Nincs olyan nő, aki könnyű szívvel választja az abortuszt. Elég őket meghallgatni. Az abortusz mindig tragédia” – érvelt Simone Veil a parlamenti vitát nyitó beszédében. Egyik képviselőtársa egy formalinban tárolt magzatot tartott a magasba, s azt kérdezte a minisztertől, hogyan tűrheti el, hogy az ilyen magzatokat krematóriumba vessék. A holokauszttúlélő Veil, akit 15 évesen családjával együtt deportáltak, de csak egyedül ő tért vissza Auschwitzból, zokogva dőlt a parlamenti pulpitusra, de nem hátrált meg. 1974. november 29-én ellenzéki támogatással a francia nemzetgyűlés végül elfogadta az abortusztörvényt, amely 1975. januárban lépett életbe.

 

Azóta évente átlagosan valamivel több mint 220 ezer abortusz történik Franciaországban, a terhességek mintegy ötödét szakítják meg.

– See more at: http://www.168ora.hu/globusz/francia-parlament-megerositette-abortuszhoz-valo-alkotmanyos-jogot-132425.html#sthash.xle8A6p6.dpuf

http://rejtettdolgok.blogspot.hu/2014/08/az-abortusz-hatasai.html

 

Utolsó bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.