Kadarkúti Égi Üzenetek 274-277. Szűzanya-Jézus-Szentlélek: A hatodik parancs 1-8

ÉGI ÜZENETEK2015.Szeptember 1.
Szűzanya:  A hatodik parancs 1. (A tisztaság fogalma és formái)

Szűzanya:Drága Gyermekeim! A tökéletes tisztaság szimbólumaként hófehér ruhába öltöztem. Habkönnyű égi selyemből készítették az angyalok nekem, és fehér fátyollal borított fejemre fehér rózsakoszorút fontak. Kezemben Jézus égi kertjéből egy szál liliomot tartok. Égi fény vesz körül és rózsaillat árad lényemből. Mivel szeplőtelenül fogantattam és nem hordoztam magamban az eredendő bűnt, az ebből származó bűnös hajlamok csírája sem élt bennem. Természetesen a gonosz megpróbált engem is csábítani tisztátalanságra, de a Mennyei Atyától kapott szabadakaratom segítségével mindig legyőztem. Még gondolatban sem vétettem soha a hatodik parancs ellen, mely így szól: „Ne paráználkodjál.”

Mit is jelent a tisztaság? Tágabb értelemben tisztán éli az életét az a gyermekünk, aki minden erejével arra törekszik, hogy ne sértse meg a tízparancsolatot, nem követ el súlyos, halálos bűnöket és félelemmel szívében óvakodik a legenyhébb bocsánatos bűnöktől is. A hatodik parancs szűkebb megfogalmazásban szól a tisztaság megsértéséről. Itt arról a tisztaságról beszélünk, mely a férfi és nő egymás közötti kapcsolatában, a szexualitás helyes mederben tartásában nyilvánul meg. A tiszta életet élő ember megőrzi a belső egységet a maga testi és lelki valóságában. Azt tanítja a Katekizmus, hogy a „szexualitás, amelyben az embernek anyagi és biológiai világhoz tartozása jut kifejezésre, akkor válik személyessé és valóban emberivé, amikor beépül a személytől személyhez irányuló kapcsolatba, a férfi és a nő kölcsönös, teljes és időben korlátlan odaadásába. A tisztaság erénye tehát őrzi a személy épségét és az odaadás teljességét.”

Erre élő példa Laci és Enikő három hónapja tartó kapcsolata. Enikő 23 éves bölcsődei gondozó, katolikus vallását gyakorló leány, aki szüleivel él, Laci szakközépiskolát végzett villanyszerelő. 5 hónapja járnak együtt. Nincs köztük testi kapcsolat, a fiú a kislány családjához jár udvarolni és minden este hazamegy. Nem törődnek a mai divattal, a korai összeköltözés szokásával. Nagyon szeretik egymást és ezzel a várakozással tiszteletben tartják egymás személyét, tisztaságát. Boldogan tervezgetik közeli eljegyzésüket és egy életre szóló egyházi és polgári házasságukat.

Nézzétek egy másik, tipikusan mai pár gondolkodását. Máté és Anita harmadéves és elsőéves orvostanhallgatók. Egy egyetemi bálon ismerkedtek meg. Néhány hét után elhatározták, hogy bizonytalan időre összeköltöznek. Ha unalmassá válik az együttlét valamelyiküknek, azonnal jelzik egymásnak és különválnak. Hol van itt a teljes és korlátlan odaadás egymásnak? Már az elején sincs szó hűségről, hogy mindig szeretni fogják egymást és együtt maradnak. Ez nem szerelem, csak az érzéki vágyak ideiglenes kielégítése, a „szerelem” állati szintre süllyesztése.

Drágáim! Szeretnék még tovább beszélni nektek a tisztaságról, mint egyik legfontosabb erényről. A tisztaság megköveteli az önuralmat. Akiből ez hiányzik, azt leigázzák szenvedélyei, lesüllyed a bűnök mocsarába, aki viszont uralkodik szenvedélyein, békére lel a szívében, legyőzi a kísértéseket és nem követ el meggondolatlan lépéseket. Ezzel kapcsolatban is megszólal a Katolikus Egyház Katekizmusa: „Az ember méltósága megköveteli, hogy tudatos és szabad választás alapján cselekedjék személyként, belső indítás és irányítás, ne pedig belső vak ösztön, vagy külső kényszer hatására. E méltóságot akkor éri el az ember, ha kiszabadulva a szenvedélyek rabságából, a jó szabad választásával törekszik célja felé, az alkalmas eszközöket pedig hatékonyan és gondosan válogatja meg.”

Eszközünket, Évát egy mélyen hívő, szomorú édesanya hívta fel, hogy 26 éves leánya beleszeretett egy négygyermekes nős emberbe, és mindent és mindenkit itt hagyva Angliába mentek a férfi egy barátjához. Őnála laknak, már állást is szerzett nekik. Az elhagyott feleség sír és szűkölködik. Szent Fiam a bánkódó anyát nagy szeretettel vigasztalta, sok imát, önmegtagadást, böjtöt javasolt bűnbe esett leányáért és a házasságtörő férfiért. Biztosította arról, hogy ő, mint szülő figyelmeztette, óvta e helytelen lépéstől, az ő anyai lelke tiszta ebben. A leánya már felnőtt, egy másik lélek, ő maga felelős a tetteiért. Ezért ne vegye a szívére annyira, hogy idegzetét megviselje. Imádkozzon és bízza Isten irgalmára.

Látjátok, Gyermekeim? Ezt a lányt és a többgyermekes családapát a szenvedélyek, a vak ösztön elcsábították. Nem mérlegeltek semmit, meggondolatlanul és embertelenül cselekedtek. Hiányzott az önuralom belőlük. Olyan erős volt bennük az érzéki vágy egymás iránt, hogy nem tudták legyőzni.

A múltból állítok elétek egy ellenpéldát erre. Egy 48 éves ötgyermekes asszony, Erzsike, nyugodt, kiegyensúlyozott házasságban él férjével, aki nagyon szerette. Történt egyszer, hogy a feleség infarktussal kórházba került és utána rehabilitációra a füredi szív-szanatóriumba. Ahogy sétálgatott a kórház parkjában arra jött egy beteg férfi, aki kedvesen megszólította és szóba elegyedtek. Meg kell jegyeznem, hogy ez az ember nagyon vonzó és kedves volt. Nap mint nap találkoztak. Erzsikét annyira lenyűgözte ez a férfi, hogy férje elhomályosult mögötte, és egészen beleszeretett. Attilának hívták. Elvált ember volt és szép ígéretekkel csábította az asszonyt: nagy lakással, autóval, és mind az öt gyermekét odahozhatja hozzá. Nem történ köztük semmi egy-két csókon kívül. Mikor letelt a két hét, sírva búcsúztak el egymástól. Nagy fájdalommal a szívében tért haza családjához. A csábítást nagyon nehezen, de legyőzte. Hetekig sírdogált otthon, míg végre megnyílt legnagyobb gyermeke a 17 éves Esztike előtt. Elmondta neki, hogy mekkora kísértésben volt, de a józan ész döntött, nem hagyja el a családot. A kislány megértette, egy pillanatra se ítélte el, megölelte és letörölte a könnyeit. Még aznap este elkísérte a szentmisére egy kiadós szentgyónásra. Lelke hamar megnyugodott. Ez az asszony erős volt, és bátran szembeszállt a gonosz kísértésével. Önuralma győzött a szenvedélyeken.

Gyermekeim! Az önuralom – melyről ez a két eset szól hosszú állhatatosság műve. Sosem hihetitek, hogy véglegesen megszereztétek. Mindig újra és újra harcolni kell érte. Az érzékek és a szenvedélyek nagyon erősek, még a kor sem számít. Hányszor lehet hallani, hogy békés házasságok idős korban tönkremennek egy harmadik miatt. A tisztaságban növekedés nem olyan egyszerű és zökkenőmentes. A tiszta és erényekre törekvő ember fokozatokon keresztül halad előre, és közben jönnek a kisebb nagyobb tévedések, bűnök, amelyek lassítják a tisztaság felé haladást. Halljátok csak, Kicsinyeim, mire képes a Sátán! Egy rendkívül sok karizmával megáldott pap fiamat, aki csak úgy vonzotta a tömegeket maga után, egy újonnan odakerült szép fiatal lány hatalmába kerítette. Elhagyta hivatását, kivetkőzött. Istennek nem tetszett ez a kapcsolat. Fél év múlva, miután összeköltöztek, autóval külföldi útra mentek, a leány vezetett. Egy részeg autóssal frontálisan összeütköztek. A leány a helyszínen meghalt, a pap súlyosan megsérült. Egy év múlva, mikor egészen rendbejött, az esetet az Úr ujjának látta és visszatért a hívatásába. Pap fiamnak a gonosz félévvel lelassította a tökéletes tisztaság felé haladását. Ez komoly lecke volt neki, hogy uralkodnia kell a szenvedélyeken, mert nem csak testi épségét, hanem lelkét is kockára teheti.

Azt hirdeti a Katekizmus, hogy „a tisztaság erkölcsi erény. Isten ajándéka is, kegyelem, lelki tevékenység gyümölcse”.

Minden megkeresztelt ember meghívást kapott a tisztaságra. A tisztaságnak különböző formái vannak. Minden ember életállapotától függően teljesítheti a tisztaság erényét. Az egyik formája a tisztaságnak a szüzesség. Erre hivatottak a szerzetesek és szerzetesnők, mert fogadalmat tettek. E fogadalom megszegése számukra nagyon súlyos bűn Isten és a szerzetesrend előtt. Ők ezzel a botlással nagy tőrt szúrnak Szent Fiam, a tisztaság és szüzesség példaképének Szívébe és az Én Szívembe. A papok, Jézus felszentelt szolgái acölibátusban gyakorolják a tisztaságot. Áldottak legyenek azok, akik ezt komolyan veszik. Mélyen elszomorít bennünket, Égieket, hogy akik reformokat akarnak az Egyházban, tervezgetik a papi nőtlenség eltörlését is. Vajon mire vezetne, ha felszentelt szolgáink szíve megoszlana Isten szolgálata és a saját családja között?

Vannak a laikusok között, akik életállapotuknál fogva önmegtartoztatásban, szüzességbenélnek. Áldottak legyenek, mert nagy áldozatot hoznak. A Mennyben különösen nagy dicsőségbe lesz részük ezért a lemondásért.

A házasemberek arra kaptak meghívást, hogy a házassági tisztaságot éljék. Vannak ilyen szentségi házasságban lévő párok, akik hűségesek egymáshoz, esküjűket nem szegik meg. Ők is ezért a Mennyben nagy elismerésben részesülnek, ragyogni fognak a tisztaságtól.

A jegyesek arra hivatottak, hogy a tisztaságot az önmegtartóztatásban éljék meg. Segítsék egymást ebben. A mai romlott, erkölcstelen világban csak elvétve akad ilyen tiszta jegyes pár. Általában gúny tárgyai, kinevetik őket.

Drága Kincseim! Az igaz, hogy ti nem vagytok mentesek az áteredő bűntől és a belőle származó hajlamoktól, de ismerlek benneteket és tudom, hogy minden akaratotokkal törekedtek a tökéletes tisztaságra. Kiirtottátok magatokból a régi súlyos bűnöket és még a bocsánatos bűnök legenyhébb fajtáit se engeditek elburjánzani a lelketekben. Ha valamit elkövettek, azonnal megbánjátok és mentek gyónni. Vannak köztetek, akik már egészen közel vannak a tökéletes tisztasághoz.

Mindannyiotokat, akik itt hallgattok Engem, egy misztikus látvánnyal ajándékozlak meg. Csukjátok be földi szemeteket és lelki szemeteket emeljétek a Menny felé. Eltűnik e helyiség mennyezete és látható a kék égbolt. Az is egy nagy kör alakjában kitárul és betekinthettek a Mennyországba. A középpontjában 3 díszes aranytrónon székel a Szentháromság: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Közvetlenül körülöttük a Szeráfok kara. Mellettük széles körben a vértanúk és a szüzek. Ott térdelnek, a már üdvözült, fogadalmukat mindig betartó szerzetesek és szerzetesnők és a hívek közül azok az elhunyt leányok és férfiak, akik gyermekkori szüzességüket halálukig megtartották. Ők, a szüzek, a tisztaság példaképei egészen közelről szemlélhetik, dicsőíthetik és imádhatják a Szentháromság egy Istent. Körülöttük térdelnek, nagyon közel a 3 trónhoz felszentelt gyermekeink, a papok, akik halálukig önmegtartóztató, tiszta életükkel példát mutattak nyájuknak. Ezek a szűzi életet élő mennyei seregek fehér mirtuszkoszorúval, hófehér ruhában ragyognak és nagy fény veszik körül őket. A mellettük lévő vértanúk fehér ruhája fölött drágakövekkel díszített piros palást van, fejükön fénytől áradó piros rózsakoszorú. Ezután következik a többi üdvözült szent különböző mértékű ragyogásban, és angyalok milliói.

Most pedig lezárul a mennyezet, megszűnik a csodálatos látvány, és itt állok előttetek Én, Édesanyátok. Kezemben még mindig ott van a liliomszál. Ez egy csodálatos, el nem fogyó virág. Idehívom magamhoz mindegyiketek őrangyalát, hogy ajándékomat tegye a szívetekbe.

Az első kezébe átadom a liliomot, és mikor átveszi, új liliomszál van az ujjaim között. Így van ez a harmadiknál, negyediknél, huszadiknál… stb. Már mindegyiketek szívében ott virít a tisztaság jelképe. Őrizzétek, el ne veszítsétek! Megáldalak benneteket a tisztaság lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK2015.Szeptember 8.
Jézus:  Ahatodik parancs 2. (A tisztaság elleni bűnök)

Jézus:Drága Engesztelő Gyermekeim! Nekem, Jézus Uratoknak, a tisztaság és abszolút szüzesség megtestesítőjének nehéz beszélni a tisztaság elleni bűnökről. Én is, mint Édesanyám az áteredő bűn nélkül születtem, így nem voltak lelkemben bűnre való hajlamok. De azért nehogy azt gondoljátok, hogy kísértésben nem volt részem! A gonosz engem is próbált csábítani a tisztaság ellen, de sikertelenül, mert azonnal felismertem és legyőztem. Különösen serdülő-korban és ifjúkoromban kerülgetett, de az első kísértő gondolatnál elzavartam. Így sikerült megőriznem szüzességemet életem utolsó pillanatáig. Drága, Kincseim! Ha nemcsak a szeretetben és szenvedésben akartok követni Engem, hanem a tisztaságban is, vegyetek példát Rólam. Ha a televízióban elkezdtek nézni egy ártatlannak látszó filmet és váratlanul egy ágyjelenet következik, gyorsan kapcsoljátok ki a készüléket, ugyanis a gonosz ezekkel a képekkel megzavarja tiszta lelketeket, erotikus gondolatokat ébreszt, amivel a gondolati paráznaság bűnébe sodor. Az ő szemében nem számít, hogy ki hány éves, bármikor képes rendetlen vágyakat kelteni. Ha az utcán szembe jön veletek valaki hiányos, kihívó öltözékben, fordítsátok el tekinteteteket, mert csak így tudjátok elkerülni a kísértést. Ha valahol trágár, izgató beszédet hallotok, ne figyeljetek oda, nehogy megfertőzzön benneteket.

A katolikus Egyház Katekizmusa komoly alapossággal foglalkozik a hatodik parancs ellen elkövetet bűnökkel.

Az első ilyen a tisztátalanság. „A tisztátalanság a nemi gyönyör rendetlen vágya vagy féktelen élvezete. A szexuális gyönyör erkölcsileg akkor rendetlen, amikor önmagáért, az élet továbbadására és a szeretetre rendeltségen kívül keresik.”

Hogy ezt a katekizmusi megfogalmazást közérthetővé tegyem, egy példát mutatok be az életből. Nikolett 16 éves fiatal leány. Ő a legszebb az osztályban, ledérül, kihívóan öltözködik. Indulás előtt órákig sminkeli az arcát. A fiúk hemzsegnek körülötte. Minden héten diszkóba jár, és gyakran látogatja a rock-koncerteket. Születi elfoglalt társaságbeli, anyagilag jólszituált emberek, akik nem törődnek vele, mikor ér haza, hol alszik. Már néhány éve rövid lejáratú, egy-két hetes kapcsolatai vannak a legrámenősebb fiúkkal és férfiakkal. Itt szerelemről egyáltalán nincs szó, csak érzéki vágyak kielégítéséről. Féktelenül élvezi a számára változatos gyönyört. Rendszeresen szedi a tablettákat, nehogy baj legyen. Ez a szegény kislány nagy lépésekkel halad a pokol felé.

Gyermekeim! Ugye nem gondolnátok, hogy szentségi házasságon belül is lehet tisztátalanul élni? Sándor 40 éves, Juli 34. 10 éves házasok, békében, szeretetben folyik az életük, gyermeket viszont nem akarnak. Szeretik a kényelmet, a rendet maguk körül, a hobbijukat, és mindkettőjüknek felelősségteljes munkakörük van. Többféleképpen: fogamzásgátló eszközökkel és szerekkel, 1-1 abortusszal védekeznek a gyermekáldás ellen. Ugyanolyan erkölcstelenek, mint a kis Nikolett, mert annak ellenére, hogy templomban esküdtek és hűségesek egymáshoz, Istennek tett ígéretüket nem teljesítik, nem vállalnak gyermeket, és ezzel Isten teremtő szándékát megakadályozzák. Halálos bűnben élnek. Egész más a helyzet az olyan gyermektelen házaspároknál, akik terméketlenek. Nekik áldozatként kell felajánlani állapotukat.

A tisztaság elleni másik bűn az önfertőzés vagy masturbatio. Hallgassátok, mit mond erről a Katekizmus! Mi is az önfertőzés? Saját testetek izgatása örömszerzés céljából. „Az önfertőzés súlyosan rendetlen cselekedet. A szexuális képesség szándékos használata a normális házassági kapcsolaton kívül lényegében mond ellent rendeltetésének. Ugyanis a szexuális képességnek az igaz szerelem, a teljes kölcsönös odaadás és az emberi élet továbbadása összefüggésében kell megvalósulnia.” Itt szó sincs szerelemről, kölcsönös odaadásról, hiszen az ilyen ember önmagát szereti, saját magának akar örömet szerezni és kizárja az élet folytatását. Az ilyen önfertőzést folytató teremtményeim nem egyforma súllyal kerülnek ítéletem alá. Figyelembe veszem náluk az érzelmi éretlenséget, a szerzett szokások erejét, a szorongásos állapotot és egyéb pszichikai vagy társadalmi tényezőt, amelyek enyhíthetik, talán a minimumra is csökkenhetik az erkölcsi bűnösséget. A Katekizmus is lefekteti ezzel kapcsolatban az Én toleranciámat, amit a fentiekben kifejtettem. Mindenesetre ne hallgassatok arra, aki meg akar győzni benneteket, hogy masturbáció nem bűn, csak rossz szokás. Önuralommal meg kell szabadulni tőle, meg kell bánni és meg kell gyónni, hogy az ember a kegyelem állapotába kerüljön.

A hatodik parancs elleni következő bűn a paráználkodás, mely egy szabad állapotú férfi és nő házasságon kívüli testi egyesülése. A Katolikus Egyház Katekizmusa ezt úgy magyarázza, hogy a „paráználkodás súlyosan ellenkezik a személyek méltóságával és az emberi szexualitással, amely természete szerint a házastársak javára, valamint gyermekek nemzésére és nevelésére rendeltetett. Ezen kívül súlyos botrány, amikor fiatalokat ront meg.”

Ma már az a divat, hogy a férfiak és nők nagy része nem házasodik össze se polgárilag, se egyházilag, hanem összeköltöznek. A házasságot formaságnak tartják. Nem akarják lekötni magukat egy életre. Csak addig maradnak együtt, amíg jólesik. Ha ráunnak egymásra, nincs hivatalos válás, csak szétköltöznek. Hogyan ellenkezik az ilyen laza kapcsolat a személyek méltóságával? A következő eset szemlélteti ezt.

Iván egy jól működő erdészeti cég vezetője. 40 éves szabad ember. Marika most 32 éves. Már 10 éve a könyvelői feladatokat látja el mellette. Egyre erősebb vonzalom kerítette hatalmába őket. Iván, aki egy tágas lakásban édesanyjával él, kérte Marikát költözzön hozzá. A leány, mivel vallásos nevelésben részesült, összeházasodásról kezdett beszélni. De a fiú különböző kifogásokat hozott fel, végül is Marikánál győzött a szíve, és engedett. Ettől kezdve úgy éltek, mintha házasok lennének. Egyszerre két gyermekük született, egy ikerpár, gyönyörű kislányok. Boldogságuk nem volt felhőtlen. Igaz, hogy kollégáik és barátaik is így éltek, „vadházasságban”, de Marika egyre nyugtalanabb lett. Tudta, hogy a párjával együtt halálos bűnben élt, nincs a kegyelem állapotában, nem részesülhet szentségekben. Újra és újra felhozta Iván előtt a házasság fontosságát. A válasz: „Szó se lehet róla, az csak egy papír!” Mit jelent ez? A férfi nem tisztelte személyiségét, nem törődött bánatával, vallásos meggyőződésével, nem akarta lekötni magát, féltette függetlenségét. Hol van itt a szerelem? A másik megértése? Egy életre való kitartás a párja mellett? Iván részéről csak testi vonzalom van. Ó, Gyermekeim! Hány és hány ilyen értéktelen, laza, emberi méltóság nélküli, érzéki, állati szintre lesüllyedt, Isten áldása nélküli kapcsolat van a mai világban! Ők a paráznák, akiket orruknál fogva vezet a sátán, és ha nem rendezik bűnös életformájukat, örökkön-örökké a pokol tüzében fognak élni. Ha van ilyen parázna a családotokban, rokonaitok között, barátok és ismerőseitek között, csak imádkozzatok értük fáradhatatlanul és név szerint, hogy imáitokat Atyám kegyelemmé alakítva kioszthassa közöttük, és megmeneküljenek a kárhozattól.

A paráznaság nagyon súlyos, botrányos formája a kiskorúak megrontása. A kis Jutka 13 éves ártatlan, mint a liliomszál. Édesanyja az idén, a nyári szünetben elengedte nyaralni a húgához, akinek volt egy nagyon jóképű, nőcsábász férje. Naponta hármasban mentek fürödni a Balatonra. Közel volt a tó a villájukhoz. Volt, mikor a feleség otthon maradt főzni és Jutka a nagybácsival ment le a partra. Ez a kicsapongó hírű férj, Zoltán, alig tudott betelni a kislány bájaival. Egymás mellett napoztak a parton, közben mézédes szavakkal csábítgatta, dicsérte a szépségét, megsimogatta a kezét. Jutka egyre jobban elvesztette a fejét. Tudta, hogy ez nem helyes, de nem tudott uralkodni érzelmein. Zoltán rábeszélte, hogy aznap éjszaka 1 órakor szökjön ki a házból és egy megbeszélt helyen találkozzanak. Úgy is történt. Meleg éjszaka volt, fürdőruhában lementek a partra, és ott Zoltán akarata szerint minden teljesült. Az eddig ártatlan kislány belekóstolt a paráznaság bűnébe. Ezzel elindult a lejtőn. Hazautazása után züllött társaságba keveredett, váltogatni kezdte a barátokat. Édesanyja elől mindent titkolt, össze-vissza hazudozott. Zoltán, a sógor a legnagyobb aljasságot követte el, még annál is nagyobbat, mintha megölte volna a gyermeket, mert lelkét a sátánnak adta.

Gyermekeim! Ma a tisztátalanságról, az önfertőzésről és a paráznaságról tanítottalak benneteket, mint a hatodik parancs elleni bűnökről. Most ezek következményeiről lesz szó.

Drága Követőim! Egy misztikus útra, különítéletre invitállak benneteket. Jöjjetek velem! Egy város közelében áll egy hosszú vonat és a mozdony előtt, a síneken fekszik szétroncsolva egy fiatal leány. Szőke haja csupa vér, kék szemei meredten, rémülten néznek, lábai tőből levágva hevernek kissé távolabb tőle. Már nem lélegzik. Álljatok körém, Gyermekeim! Elmondom mit látok. Még meg sem érkeztek a mentők, és a lány lelke a fején keresztül elhagyta holttestét. Lelke teste formáját veszi fel, de egészen ép, ahogy áll előttem. Telis-tele van szürke, fekete, barna foltokkal. Ezek a bűnök jelei. Tőle balra ellenségem egy szép, vonzó, fiatal fiú alakjában, mint csábító átkarolja. Jobboldalán az őrangyala áll nagyon szomorúan. A lány nem tudja, hogy került ide, és hogy Én ki vagyok. Így szólok hozzá:

– Gyermekem! Én vagyok Jézus Krisztus, a te Megváltód.

-Te csak a mesében vagy. Egy hittanos osztálytársam szokott beszélni rólad. Most bizonyára álmodok.

-Leányom, meghaltál és Én meg akarom menteni a lelkedet. Évek óta bűnös kapcsolatban élsz, és most megengedem, hogy megbánd bűneidet. Ha bocsánatot kérsz, elkerülheted a poklot. Erre így szól a fiatalembernek álcázott gonosz:

-Ne higgy neki, Ő csak egy álomkép, nincs semmiféle Megváltó, nincs Isten. Én vagyok a te legjobb barátod. Valóban meghaltál, és én most megjutalmazlak, mert évek óta engedelmeskedtél nekem. Olyan boldoggá teszlek, amilyen még soha nem voltál.

Ó, drága Engesztelőim! Segítenétek? …Hívjátok Édesanyámat a „Most segíts meg Mária” kezdetű imával. Ma éppen Kisboldogasszony ünnepe van. Nézzétek, mi történik! A kék ég fölöttünk megnyílik, és nagy fényben, angyalok kíséretében megérkezik közénk a kicsi 5 éves Szűz Mária. Rózsaszín ruhácska van rajta, aranyövvel, feje körül glória, és fehér rózsakoszorú szőke, göndör haján. Ó, de szép! Hálásan mosolyog rátok, odajön hozzám, átöleli térdemet, majd megérinti ellenségem kezét, amivel fogva tartja a bűnös lelket. A gonosz azon nyomban átváltozik igazi sátánformává. Dühtől reszketve elengedi a leányt és eliszkol. Édesanyám kebléből előveszi kicsi Szívét, melyen Szeretetlángja lobog. E tüzes lángból egy csóvát helyez a dacos lélek szívébe, aki ettől megszelidül, bűnbánat fogja el, letérdel és könyörögve kér bocsánatot Tőlem. Felemelem, homlokon csókolom és őrangyalával a tisztítóhely legmélyebb fokozatára küldöm. Megengedem nektek, Engesztelőim, hogy innen az ítélet színhelyéről lelássatok a tisztítótűz mélyére. Nézzétek! Lángoló tűzzel ég a testrésze, amivel olyan sokat vétkezett. Majd lelki szenvedésben részesül: Kínzó vágyak gyötrik egyre erősebben, de számára nincs kielégülés. Hosszú ideig fog ez tartani, majd újra következik a lánggal égetés. Enyhülésben csak akkor lesz része, ha imáitok által átkerül a középső fokozatba. Ma estétől kezdve névszerin imádkozzatok e parázna leányért, Krisztinának hívják. Megáldalak benneteket a tisztaság lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.


ÉGI ÜZENETEK2015.Szeptember 15. 
Szentlélek:  A hatodik parancs 3. (További bűnök a tisztaság ellen)

Szentlélek: Drága Engesztelő Gyermekeim! Én, a 3. Isteni Személy, a Szentlélek Isten állok előttetek, láthatatlanul. Ragyogó fényem betölti az egész helyiséget. Én vagyok az, aki lelketek kertjében elültettem az erényeket, így a tisztaság erényét is. A szentségek által ápoltuk, öntöztük bennetek ezt a szép és fontos lelki tulajdonságot a bűnbánat szentségével, a szentáldozás szentségével és a bérmálkozás szentségével. Mi Égiek lelki fegyvereket adtunk kezetekbe, mint az önuralom, az önmegtartoztatás, az ima, a böjt és önmegtagadások, lemondások fegyverét, melyek segítenek nektek legyőzni a tisztaság elleni kísértéseket.

Ma Én folytatom a hatodik parancs elleni további bűnök ismertetését. A múlt héten a tisztátalanságról, az önfertőzésről és paráznaságról volt szó. A következő halálos bűn, amely sérti ezt a parancsot: a pornográfia. Ellenségem, a gonosz behálózta vele az egész világot. Virágkorát éli a szex, széles körben reklámozzák és még a legbűnösebb formáját is erényként dicsőítik. Az ördög műve ez. Azért teszi, hogy megkaparintsa azok lelkét, akik ezekbe belemerülnek, és a kárhozatba taszítsa őket, ahol véget nem érő szenvedés vár rájuk. A Katolikus Egyház Katekizmusa így fogalmazza meg a pornográfia lényegét: „A pornográfia kivonja a tényleges vagy tettetett szexuális aktust a partnerek bizalmas szférájából, hogy azt szándékosan harmadik személynek bemutassa. Sérti a tisztaságot, mert eltorzítja a házastársi aktust, mely a házastársak egymásnak nyújtott intim játéka. Súlyosan károsítja mindazok méltóságát, akik részt vesznek benne (színészek, kereskedők, nézők), mert egymás számára primitív élvezeti cikké, és a meg nem engedett profit forrásává válnak. A pornográfia mindnyájukat egy nem létező világ illúziójába ringatja. Súlyos bűn. A polgári hatóságoknak meg kell akadályozniuk a pornográf anyagok előállítását és terjesztését.” Ennyit mond a Katekizmus róla.

A legdurvább megjelenési formája ennek a bűnnek a pornográf film, melyben a színészek egy erkölcstelen, lesüllyedt rétege vállalja az eltorzított, leállatiasított szex bemutatását. A finomabb lelkületű gyermekeink ezt könnyen elkerülik, mert egyszerűen nem veszik meg az ilyen témájú videofilmeket, DVD és CD lemezeket, kikerülik az internet idevágó oldalait. De a sátán a filmiparon keresztül próbál behálózni benneteket is, akik irtóztok az ilyesmitől. A televízió filmkínálatába, fordulatos, érdekes filmek közepébe váratlanul beiktat izgató szexjeleneteket, melyek felkavarják a lelketeket. Észre se veszitek a kísértést, csak azt tapasztaljátok, hogy bűnös vágyak, gondolatok lepik el értelmeteket és fantáziátokat. Gyermekeim! Ahogy ilyet észrevesztek, azonnal kapcsoljátok ki a készüléket, mert akkor még nem követtek el bűnt, csak a kísértés történt meg, melyet legyőztetek. Már sok engesztelő gyermekem van, aki egészen lemondott a filmek nézéséről. Egyrészt, hogy elkerülje az esetleges bűnre vezető alkalmakat, másrészt, hogy inkább a TV helyett lélekmentő imára fordítsa drága idejét. Ha tudnátok, hogy hamarosan milyen megpróbáltatások várnak az emberiségre és ezek milyen közel vannak, ha komolyan vennétek üzeneteimet, hátat fordítanátok a filmeknek, és minden perceteket buzgó imával töltenétek.

Nemcsak a filmek végeznek erkölcstelen rombolást a lelkekben, hanem a pornográfkönyvek is, melyek romantikus csomagolásban tárják az olvasók elé a legközönségesebb jeleneteket, felzaklatva, bűnre csábítva őket. Vannak művészi aktfotókkal telezsúfoltfolyóiratok, melyeket nagy sikerrel árul a kereskedelem. Aki a szerényebb anyagi lehetőségei miatt nem tud hozzájutni a méregdrága könyvekhez, képeslapokhoz, annak marad a pornó-kártya, mely felkavarja és eltorzítja érzelmeit. Ó, milyen nagy kárt okoznak a gyermekek lelkében ezek az ízléstelen kártyák! Együtt nézegetik egymás között és érdeklődésüket a szex felé fordítva elterelik a tanulásról, a sportról és a vallásgyakorlatokról, mindenről ami fontos, tiszta és nemes.

Egyes házastársak vagy más rendetlen kapcsolatban élők elhidegülnek egymástól, érzelmeik kihűlnek és gyógyírt látnak a pornográf eszközökben. Az ilyen párok azért távolodnak el egymástól, mert csak a testi vonzódás, az érzéki vágyak tartották őket össze, hiányzott belőlük a szeretet, az odaadás, az alkalmazkodás, a lelküket összekötő harmónia. Az ilyenek hiába próbálják felrázni magukat és egymást pornó-filmekkel, a hatás csak ideig-óráig tart, és a vége a megcsömörlés.

A másik súlyos bűn, amely a hatodik parancs: a „Ne paráználkodj!” ellen vét: a prostitúció. Erről a következőket írja a Katekizmus: „A prostitúció a prostituált személy méltóságát támadja, melyet a tőle nyert nemi gyönyörre redukálnak. Aki ezért fizet, súlyosan vét maga ellen: megsérti a tisztaságot, melyre kötelezi a keresztség, és beszennyezi a testét, mely a Szentlélek temploma. A prostitúció a társadalom fekélye. Rendes körülmények között a nőket sújtja, de nem kíméli a férfiakat, a gyermekeket és a fiatalkorúakat sem. Az embernek önmagát prostituálnia mindig súlyos bűn, de a bűn beszámíthatóságát csökkentheti a nyomor, a zsarolás és a társadalmi nyomás.”

Lívia vallását gyakorló, jó katolikus családból származott. Mindig szótfogadó, engedelmes gyermeke volt szüleinek. Minden vasárnap szentáldozáshoz járult és Mi, Égiek gyönyörködtünk tiszta, önmegtartóztató lelkében. Gimnazista korában voltak bűnre csábító alkalmak, de ő visszautasította a fiúkat. A legjobb tanulók közé tartozott, különösen a nyelvérzéke volt kimagasló. Az érettségi után a műszaki egyetemet választotta. Tanárai és szülei tanácsára Münchenbe ment továbbtanulni. Ott az idegenben senki sem gondolkodott hasonlóan hozzá. Néhányszor még elment vasárnaponként szentmisére, de valahogy eltávolodott a hittől. A csoporttársnői rossz útra vitték. Megismertették vele a discók és rock-koncertek világát. Összehozták egy ismert énekessel, aki nagy hatással volt rá és egészen levette a lábáról. Először lelkileg tette tönkre. Megmagyarázta neki, hogy milyen ostobaság lemondani az élet örömeiről. Használja ki, hogy szép és fiatal. Látván, hogy vallásos nevelése miatt gátlásos, elhitette vele, hogy Isten nem sanyargatni akarja őt, hanem boldognak szeretné látni. Lívia egészen el volt ragadtatva, hogy egy ilyen híres énekes éppen őt választja ki magának. Néhány unszolás után kötélnek állt, és elvesztette tisztaságát. De a művész ráunt, szerette a változatosságot és elege lett a tapasztalatlan kislányból. Elvitte egy barátjához, aki jól fizető éjszakai munkát ajánlott fel neki, mellyel biztosíthatja magának az anyagi alapot az egyetem éveihez. Egy asszony címét adta meg neki. Az otthagyatottság fájdalmának érzésével kopogott be az idegen nő lakásán. Az elégedetten nézett végig rajta, és mézes-mázas szavakkal elmondta neki, hogy könnyű munkával sok pénzt szerezhet. Az ide belépő idegen férfiakat kell szórakoztatni, kiszolgálni, válogatás nélkül. Lívia azonnal belátta miről van szó, felállt és hazament a kollégiumba. Sírva panaszolta a szobatársainak, hogy mire akarták rávenni. Ők csak mosolyogtak és vigasztalták, hogy nem olyan rossz az, ők már kipróbálták ezt a pénzszerzési lehetőséget, mikor nehezebb anyagi helyzetben voltak. Telt, múlt az idő és nagyon fogytán volt a pénz, amit hazulról hozott. Már az albérleti díj ráeső részét sem tudta kifizetni. Zenész barátjához nem mehetett vissza. A nélkülözés miatt újra felkereste a piros lámpás ház tulajdonosát. Az asszony örömmel fogadta és kitanította a feladatára. Valóban ömlött a sok pénz, melynek felét leszámolta a munkáltatójának. Folytatta a tanulmányait, megszűntek az anyagi gondjai, de lelke végtelenül nyugtalan volt. Tudta, hogy a pokol felé halad. Betért egy templomba, ahol épen szentségimádást tartottak. Elborította a bűnbánat. Az egyik gyóntatószékben égett a villany. Belépett a német paphoz, és hulló könnyek között meggyónt. Utána visszament a padjába, elmondta a penitenciát és tekintete rátapadt az Oltáriszentségre. Szíve megtelt hálával Jézus iránt, aki Vérével megtisztította. Hirtelen szinte elállt a lélegzete, mert a Szentségtartóból kilépett az Oltáriszentségi Jézus. Először kicsinek látta, és ahogy közeledett mindig nagyobb lett, majd megállt előtte életnagyságban, hófehér ruhában, mezítláb, dicsősége fényében és így szólt:

-Bűnbánó Kislányom! Paráznaságoddal, tested árulásával mély tövist szúrtál Szent Szívembe, de őszinte bűnbánatod könnyeivel meghatottál Engem. Nézd, mit hozok neked! Egy kis Szentostyát. Nyisd ki a kicsi szád, lelki áldozásban részesítelek. A Szentgyónásban történt feloldozással és ezzel az Eucharisztiával hófehérre mosom lelkedet. Újra Isten gyermeke lettél. Vigyázz, el ne ess többé! Ezután kitárt karokkal várlak a szentmisékre.

Lívia megmenekült, mert visszatért elhagyott Istenéhez. Bárcsak minden prostituált követné példáját. Engesztelőim! Imádkozzatok a lelkükért, hogy megmenekülhessenek az örök haláltól.

Drága, tisztaszívű Engesztelőim! Most én a Szentlélek Isten karjaimba veszlek benneteket és elviszlek titeket a Golgotára, a szenvedő Jézus Krisztushoz. A hegy tetején vagyunk, Üdvözítőtöktől elveszik a keresztet és durván a lába elé dobják. Nézzétek lelki szemetekkel, ahogy a ruháját kíméletlenül kitépik sebeiből és a fején keresztül próbálják leráncigálni róla, de a töviskoronába beleakad. Ezért nagy fájdalmat okozva letépik a fejéről a koszorút, minek a következtében felszakadnak fejsebeit. Miután megfosztották véres ruhájától, újra fejébe vágják a töviskoronát és Ő ott áll kiszolgáltatva, meztelenül, megszégyenítve kínzói előtt, a kíváncsi tömeg szeme láttára. A ti mai nemzedéketekből előtűnik egy hiányosan, ledéren felöltözött, szőkére festett, vöröskörmű prostituált. A közelébe megy, felkínálja neki magát és gúnyosan, nevetve mutogat rá. Mellette áll egy szintén testét áruló serdülő fiú, követ ragad és megdobja vele a sebekkel teli, levetkőztetett Jézust. Példáját követi egy 11 éves kislány, akit szintén prostitúcióra használnak. Egy férfi szemérmetlen pornóképekkel hajigálja meg. Jézus szeméből patakokban hull a könny és végigcsorog arcán, meztelen mellkasán. Imádkozik: „Atyám bocsáss meg e nagy bűnösöknek, akik megszegik hatodik parancsodat és ezzel bemocskolják testüket, a Szentlélek templomát! Felajánlom értük lemeztelenítésem szégyenét és a fájdalmat, amit bűneikkel okoznak nekem.”

Én, a Szentlélek így folytatom:-Együttérző Gyermekeim! Egyre többen közelednek Jézushoz a mai romlott erkölcsű emberek, a pornó filmek készítői, színészei, élvezői. Kezükben kifeszített nyilak, lándzsák, kérlek titeket, segítsetek! Vegyétek körül szoros gyűrűben ártatlan, megszégyenített testét-lelkét. Inkább titeket találjanak el ezek az ádáz fegyverek, hiszen ti inkább megérdemlitek, mert ti már belekóstoltatok a bűnbe. Ő teljesen ártatlan. Ó, köszönöm, hogy engedelmeskedtek Nekem és megvéditek Őt. Közben védelmetek gyűrűje csodálatos változást eredményez. Eltűnik a 2000 évvel ezelőtti környezet, eltakarodnak a támadók, itt vagyunk az engesztelés helyén, és ölelő, védő karjaitok közül kiemelkedik a feltámadt, megdicsőült, fényben tündöklő Megváltó. Mosolyogva, örömkönnyek között köszöni meg, hogy megvédtétek.

Drágáim! Csak azért mutattam be nektek ezt a misztikus jelenetet, hogy mélyebben át tudjátok érezni üdvözítőtök fájdalmát, amit a pornográfia és prostitúció okoz neki. Őrizzétek a liliomot, a tisztaság szimbólumát, amit a múlt héten kaptatok Mennyei Édesanyátoktól. Soha egy halvány foltot se ejtsetek lelketek tisztaságán még gondolatban sem. Megáldalak benneteket a tökéletes tisztaság erényének kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK 2015.Szeptember 22.
Mennyei Atya:  Ahatodik parancs 4. (A nemi erőszak és a homoszexualitás)

Mennyei Atya:Drága Engesztelő Gyermekeim! Már vártam, hogy elérkezzen ez a nap, mikor atyai könnyeimet elétek hullajthatom, tisztalelkű, buzgó Gyermekeim. Az égből szálltam alá isteni dicsőségemben lobogó fehér hajammal, szakállammal, hófehér ruhámban, melynek redői körüllengik testemet. Árad belőlem a vakító fény, mely egészen betölti ezt a helyiséget. Egyik kezemben vérző Szent Szívemet tartom, mely teremtésem bűnei miatt szenved ennyire, a másik kezemet ökölbe zárva magasra emelem és megrázom szent haragomban. Ó, hová süllyedt a világ! Teremtményeim sokasága a legmocskosabb bűnök mocsarában fúldoklik és nem akar felállni. Mennyei Édesanyátok és megváltó Jézusotok térdenállva könyörög Hozzám, hogy várjak még a büntetéssel.

Ma olyan bűnökről kell beszélnem nektek, melyek Szememben a legtaszítóbbak közé tartoznak: a nemi erőszakról és a homoszexualitásról. Mindkettő a hatodik parancs ellen elkövetett halálos bűnnek minősül, és ha nem követi bűnbánat, következménye az örök kárhozat.

Hallgassátok mit mond ezekről a Katolikus Egyház Katekizmusa:

A nemi erőszak a személy szexuális intim szférájába való erőszakos behatolás. Sérti az igazságosságot és a szeretetet. A nemi erőszak súlyosan megsérti a másik tisztelethez, szabadsághoz, testi és erkölcsi épséghez való jogát.” Súlyos kárt okoz, mely az áldozatban egész életére kiható nyomot hagyhat. Még súlyosabb, ha rokonok vagy nevelők követik el a rájuk bízott gyermekeken.

Eszközömet, Évát egy óvónő hívta fel Budapest külvárosából. Szinte sírva mesélte, hogy csoportjába járó egyik 5 éves kislány félrevonta őt és félve panaszkodott, hogy mi történik a családjukban. Van két nővére, egy 10 éves és egy 12 éves. Édesapjuk munkanélküli, és minden délután – mikor hazamennek az óvodából és iskolából – ő vigyáz rájuk, ugyanis édesanyjuk dolgozik. Ez a férfi nem elégszik meg a házasélet örömeivel, hanem beteges pedofil hajlamait saját gyermekein éli ki. A kicsi óvodás lány sírva mondja, hogy egyenként beviszi őket a hálószobába, rájuk parancsol, hogy vetkőzzenek le és feküdjenek az ágyra. Ezután azt tesz velük, amit csak akar. Megfenyegeti őket, hogy ha elmondják bárkinek, az anyjuknak, a szomszédjuknak vagy barátnőjüknek, megöli őket. Meg is mutatta nekik a pisztolyt, amit hangtompítós és élesre van töltve, hogy így végez az árulóval. Az apuka rendőr, és fegyvertartási engedélye van. Szent Fiam Éva hangján keresztül így szólt az óvónőhöz:

-Kedves Gyermekem! Helyesen tetted, hogy senkinek nem szóltál, hanem először Hozzám fordultál. Sürgősen hívd be az óvodába az édesanyát, mondd el neki, amit a kicsitől hallottál, és javasold, hogy a három kislányt helyezze biztonságba valahol, míg a férje ügyét a bíróságon kivizsgálják.  A gyermeknek igaza van, Előttem nincs titok.

Drága Kincseim! Szent Fiam is, Én is mélyen elítélem az ilyen bűnt, mely egyúttal vérfertőzés. Ez az apa azóta börtönben van, meg se bánta, amit tett. Ha ez így megy tovább, a pokol legmélyebb fokozata vár rá. A három kis ártatlan áldozat teste és lelke megsérült. Lehetséges, hogy felnőtt korukban a rossz emlék miatt viszolyogni fognak férjük közeledésétől, sőt már a kapcsolatteremtés a másik nemmel lelki traumát fog okozni nekik.

A nemi erőszak nagyon elterjedt az egész földön. A nők és leányok tisztelete már kihalt. Nem csoda, mert a többség viselkedése olyan léha, kihívó, hogy már csak birtokolni való tárgynak tekintik őket. Már nem kell udvarolni, mint régen, önmegtartóztatásban kivárni az esküvő napját, hiszen a mai nő kapható mindenre egy pohár italért vagy egy táncért. Így aztán a fiúk általánosítanak és azokat se kímélik, akik tisztán és ártatlanul élnek. Ahogy hazafelé mennek a munkahelyükről egy kihalt utcán vagy parkon keresztül, letámadják őket. Hiába sikoltoznak, senki nem mer segítségükre sietni. Az ilyesmi szinte mindennapos eset, és csak azért nem hallhattok többről a TV-ben, rádióban, mert az áldozatok szemérmesek, szégyellik, ami velük történt és nem panaszkodnak senkinek. Még élnek néhányan azok közül a nők közül, akiket a 2. Világháború alatt a győztes ország katonái megerőszakoltak. A mi eszközünk, Éva a háború alatt 6 éves kislány volt. Óbudán az ő pincéjükben kért menedéket egy 73 éves, idős asszony. Betörtek hozzájuk a részeg szovjet katonák. Éva édesanyja ott feküdt a gyermekágyban 1 napos újszülöttjével, mint fiatalasszony. Így ő nem felelt meg nekik. Rátámadtak szegény reszkető öregasszonyra és a megdöbbent család szemeláttára egymásután hatan elintézték. Ez régen volt. De most nemrég mit hallhattatok a televízióban? A migránsok közül többen Skandináviában 1300-nál is több nőt erőszakoltak meg. Ezeket a felháborító, aljas cselekedeteket számon fogom kérni az elkövetőktől és súlyos bűneikért kemény büntetést kapnak Tőlem. Van, akit már itt a földi életében elér igazságosságom, van, akit a túlvilágon.

A hatodik parancs ellen elkövetett másik bűn, melyről beszélni szeretnék nektek, ahomoszexualitás. A Katekizmus alaposan kifejti ezt  a fogalmat és utal arra is, hogyan bánjon velük a társadalom.

„A homoszexualitás olyan férfiak vagy nők közötti viszony, akik kizárólagosan vagy döntően saját nemük iránt éreznek szexuális vonzalmat.

A századok folyamán  és különböző kultúrákban nagyon eltérő formákat öltött. A hagyomány a Szentírásra támaszkodva – mely úgy mutatja be a homoszexuális kapcsolatokat, mint súlyos eltévelyedést – mindig vallotta, hogy a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendeltetnek. Ellentétesek a természetes törvénnyel. A nemi aktusból kizárják az élet továbbadását. …Nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatóak lennének. Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatételt jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát, és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket… A homoszexuális emberek a tisztaságra kaptak meghívást.” Ennyit mond erről a katekizmus.

Engesztelőim! Az emberek gondolkodása megoszlik annak tekintetében, hogy a homoszexualitás bűn-e vagy sem. Van aki, azt hangoztatja, hogy amiről nem tehet az ember, az nem bűn, nem az akaratától függ, hogy milyen hajlamokkal születik. Másnak az a véleménye, hogy minden bűn gyökere a rossz hajlam és aki ezt önuralommal nem győzi le, az vétkezik. Ez a második felfogás az igazságot képviseli. Az a homoszexuális gyermekem, aki nem harcol a veleszületettt vagy szerzett ferde hajlamok ellen és nem törekszik a tisztaságra, bizony vét a hatodik parancs ellen.

Most Én, Atyátok azt fogom elmagyarázni nektek, hogy mi okozza az emberben a homoszexualitást. Két formája van ennek a természetes törvénytől eltérő emberi viselkedésnek:

1.)Az egyik a genetikai adottság, ami tulajdonképpen egy génhiba, ami veleszületik az egyénnel. Már a fogantatásnál történhet, mint kromszómaszám rendellenesség. Azután a terhesség alatt valami hormonális hatás érheti a magzatot. Ha az anya áldott állapotban stressz hatás alá kerül, lehet, hogy gyermeke homoszexuális hajlamokkal születik. Az ilyen génrendellenességgel született emberek külsejükben és viselkedésükben magukon hordozzák a homoszexualitás jegyeit. A nőkön férfias vonások látszanak és keményebb a természetük. Az ilyen férfiak arca, alakja lágy, nőies, hangjuk szelíd, simogató, viselkedésük is nőies.

2.)E ferdeségnek másik formája a szerzett homoszexualitás. Ennek többféle oka van. Egyik a családi nevelés. Például egy agresszív, uralkodó anyának fiúgyermeke hajlamossá válik a homoszexualitásra. A másik ok, hogy zárt térben azonos nemű emberek együtt élnek (pl. nevelőintézetek, börtönök, szerzetesrendek). Ez nem azt jelenti, hogy ott minden együttélő olyanná válik, csak az, aki vonzódik ehhez a bűnös állapothoz. Harmadszor oka lehet annak, hogy valaki homoszexuálissá válik, hogy eltanulja az arra genetikailag hajlamos barátoktól.

A homoszexualitás kettős veszélyt rejt magában. Az ilyen gyermekem súlyosan vét lelke ellen és a pokol felé vezető úton halad, de egészségét is kockáztatja, mert ez az életmód belesodorhatja az Aids-be és egyéb nem betegségekbe.

Kicsinyeim! Tudnotok kell, hogy a génhibából származó, ilyen hajlammal született teremtményeim ellenségem, a gonosz áldozatai. Ó ülteti beléjük fogantatáskor a genetikai elérést.Az ő bűnük szememben kisebbek azokénál, akik kíváncsiságból eltanulják másoktól. Mindenesetre minden homoszexuális próbára van téve. Mint ahogy az egészséges, normális génekkel született keresztények közül sokan képesek rendetlen hajlamaikat, kísértéseiket legyőzni – gondoljatok a tisztalelkű szerzetesekre, szerzetesnőkre és más szüzességben élő világi férfiakra és nőkre – úgy a homoszexuálisoknak sem jelent nagyobb problémát érzéki vágyaikat elnyomni. Az orvostudomány szerint a homoszexualitás nem betegség. Ezt Én, Istenetek is állítom. Míg a betegségekből elkövetett rossz cselekedetek – pl. az elmebeteg gyilkossága vagy öngyilkossága – a szememben nem számít bűnnek, addig a homoszexuális gyakorlatokat súlyos vétségként kezelem és a másvilágon vezekelni kell miatta, vagy a tisztítótűzben vagy a pokolban.

Gyermekeim! Még mindig itt tartom fájdalmas vérző szívemet. A megerőszakolt és meggyilkolt lányok, asszonyok és gyermekek lelke kiált Hozzám igazságtételért. Az ő fájdalmukat mélyen átérzem és Szentséges Szívem sebeiből – amit az erőszakos, bűnös teremtményeim okoztak – bőségesen hullanak a vércseppek. Elégtételt akarok az áldozatokért!!!

Itt az idő! Már nem várok tovább. Elkezdtem küldeni a világnak a jeleket. Teremtésem! Még mindig nem hiszed, hogy a természetfeletti katasztrófák a rád váró büntetés előhírnökei? Hát akkor kézzel foghatóan bizonyítom a Nagy Figyelmeztetés előtti káoszt a rád zúduló és fojtogató keleti népáradattal, mely magába hordozza büntetésem csíráit: a keresztényüldözést, a járványokat, forradalmakat, háborút. Még mindig azt hiszed hitetlen, hálátlan nemzedék, hogy nincs semmi baj? Készülj, te bűnökben elmerült, alvó Teremtés, mert öklömet nem tudom tovább tartani.

Kicsi, buzgó, lélekmentő, tisztaságra törekvő Nyájam! Titeket a tenyeremen hordozlak családtagjaitokkal és mindazokkal együtt, akikért naponta imádkoztok. Most pedig földi szemeteket csukjátok be és nyíljanak meg lelki szemeitek. Vércseppekkel borított atyai Szívemet felétek nyújtom. Gondolatban jöjjetek Körém! Emeljétek fel kebletekből bátortalan szíveteket. Véremet könnycseppekké alakítom és ráhullatom Hozzám, Atyátokhoz emelt szívetekre. Lemosom vele róluk a jövőtől való félelmeteket és erőssé, elszánttá teszlek benneteket. Mosolyogjatok, bízzatok Bennem, hamarosan küldöm Szentlelkemet, Édesanyátokat és Szent Fiamat. Minden nagyon gyorsan fog lezajlani. Veletek vagyok és megáldalak benneteket a tisztaság és szeretet lelkületével: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

 

Utolsó bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.