P. Matthias Gaudron: Pie bíboros – Krisztus királyságának apostola

[Pie bíborosról már több cikk található a honlapon:
Pie bíboros: „Az Egyház, a hit egyre erősebben egyes személyekre és otthonokra redukálódik”
Pie bíboros – II.
Igazság vagy ideológia]

Louis-Francois-Désiré-Edouard Pie bíboros, Poitiers püspöke (1815-1880), meg volt róla győződve, hogy Krisztusnak nem csak az egyes hívek lelkén, hanem az egész társadalom fölött kell uralkodnia. Mindeközben Pie bíboros egy olyan korban látta el hivatalát, amelyben még a katolikusok többsége is időszerűtlennek tartotta már egy keresztény társadalom gondolatát, és úgy vélte, hogy az a legjobb, ha az állam biztosítja a szabadságot az Egyháznak, hogy lelkipásztori tevékenységét elláthassa, különben azonban nem törődik vele. A liberális „katolikusok”, mint például von Montalembert gróf, ezt a szólamot hangoztatták: „szabad egyház egy szabad államban”.

Poitiers püspöke ezt vetette e véleményt képviselők szemébe: „Azt mondani, hogy Jézus Krisztus az egyes személyek és a családok Istene, ugyanakkor azonban a népeknek és a társadalmaknak nem Istene, annyit jelent, mint azt mondani, hogy Jézus Krisztus nem Isten. Azt mondani, hogy a kereszténység az egyes emberek törvénye, ugyanakkor azonban a társadalomban élő embereknek nem törvénye, annyit jelent, mint azt mondani, hogy a kereszténység nem isteni. Azt mondani, hogy az Egyház a privát és az otthoni erkölcs bírája, ugyanakkor azonban semmi köze nincs a nyilvános és politikai erkölcshöz, azt jelenti, mint azt mondani, hogy az Egyház nem isteni.”
Pie bíboros utalt arra is, hogy Krisztus az apostolokat azért küldte, hogy „tegyétek tanítványommá mind a népeket” (Mt 28,19), és Szent Pált, hogy „megismertesse nevemet a pogány népekkel, a királyokkal” (ApCsel 9,15).

Pie bíboros szerint a kereszténység „ott nem tud kibontakozni, és elterjedni teljesen, ahol nincs társadalmi karaktere”. Jézus Krisztus ugyanis nem csak az egyes emberek Királya, hanem a nemzeteké is, akiknek el kell ismerniük az Ő uralmát. Az Egyház ezért ügyelt mindig arra, hogy az állami intézményeket kereszténnyé tegye és az állami törvényeket a keresztény szellemhez igazítsa. Egy nem-keresztény társadalomban a híveknek állandóan az árral szemben kell úszniuk. Ez ugyan fölöttébb érdemszerző, de sajnos mindig csak korlátozott számú ember képes megtenni. Ezzel szemben egy keresztény társadalomban az emberek a hit által átitatott atmoszférában élnek, amely könnyebbé teszi számukra a keresztény életet. Nem szabad elfelejteni, hogy az ember természeténél fogva társadalmi lény és nem különc. A hasonló érzületűek közössége ezért létfontosságú a hívek számára, és ha a társadalom, mint egész nem keresztény, akkor a hívőnek legalább egy keresztény közösségbe kell tartoznia, katolikus barátainak kell lennie stb., hogy hosszabban ki tudjon tartani, hívő katolikusnak tudjon maradni.

Azon katolikusok csüggetegségével szemben, akik már nem hittek egy keresztény társadalom újra-eljövetelében, Poitiers püspöke azt hangsúlyozta, hogy az Egyház a földön nem a diadalmas, hanem a küzdő Egyház, és a keresztények küzdelme a lehetetlennel szemben vallásunknak parancsolt harca. Kétségtelenül ő sem hitt abban, hogy Krisztus új uralma a társadalmak fölött néhány évtizeden belül elérhető lenne: ő ezt a harcra kész keresztények számos generációjának a hosszú küzdelmétől várta. Egyébként pedig arról volt meggyőződve, hogy a liberális korszellem ellen „kevés tiltakozó” is elegendő „a tanok épségének a megőrzésére”. Ez az „egyetlen lehetőség a világban a rend helyreállítására”. [Azzal ő sem számolt, mint ahogy a múltban senki sem, hogy az egész „egyház” tokostul-vonóstul válik eretnekké, azaz elsőnek éppen a tanok épségét nem sikerül megőrizni.]

X. Pius pápa még kanonok korában kezdett el püspöke tanácsára Pie bíboros írásaival foglalkozni. Papként alig múlt el olyan nap, hogy ne olvasott volna néhány oldalt a bíboros könyveiből, és látogatóinak így vallott: „Pie bíboros – ő az én tanárom.”
Az ú. n. II. Vatikáni Zsinat pont azon liberális katolikusok gondolatait ültette át a gyakorlatba, melyek ellen a bíboros már 100 évvel korábban harcolt. A „zsinatnak” a kormányzókhoz intézett záró üzenetében az áll, hogy az egyház „a föld hatalmasaitól csak a szabadságot várja el”. Ez szinte tökéletesen megegyezik Lamennais, annak a liberális „katolikusnak” a programjával, akinek téziseit XVI. Gergely pápa a Mirari vos kezdetű enciklikájában elítélte.

„Gens et regnum quod non servierit tibi, peribit – az a nép és az a birodalom, ami nem neked szolgál, el fog pusztulni”, áll a Krisztus-Király ünnep officiumában. Pie bíboros is meg volt róla győződve, hogy Isten úgy bánik a népekkel, ahogy azok Vele bánnak: „A nagy törvény, a Gondviselés általános törvénye a népek irányításában, a viszonzás törvénye (loi du talion). Ahogy a nemzetek Istennel bánnak, úgy bánik Isten a nemzetekkel.”

Azt a társadalmat, amely nem törődik Vele, Isten magára hagyja, így azok istentelenségük következtében biztosan elpusztulnak. Látjuk, ahogy mára a liberális kormányok a szakadék szélére vezettek bennünket. Az egykor keresztény társadalmak a fogamzásgátlás és az abortusz miatt elöregedtek, és az a fiatalság, ami még megvan, mindenféle ideál és érték nélkül nő fel, miközben a politikusoknak fogalmuk sincs, mit tegyenek a fenyegető katasztrófa ellen.

El fog tehát pusztulni Európa, mert hagyja, hogy legyőzze az iszlám? – Nekünk akkor is megvan a Fatimai Boldogasszony ígérete, miszerint a végén az ő Szeplőtelen Szíve fog diadalmaskodni. Ezért minden szörnyűség ellenére reménykedhetünk benne, hogy visszajön Krisztus birodalma, és hogy ez pont Mária Szeplőtelen Szívének a tisztelete és az ő követeléseinek a teljesítése által történik majd meg.

(Pie bíboros idézett szavai Michael Fiedrowicz: „Kardinal Pie von Poitiers – Alles in Christus erneuern“ (= Mindent megújítani Krisztusban) című könyvéből valók.)

(forrás: www.fsspx.info – 2015. szeptember 14.)http://katolikus-honlap.hu/1502/pie.htm

 

Utolsó bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.