Hollande: „Meg fogjuk védeni az értékeinket!” – Mely értékeket, elnök úr?

Marcel de Berliat kommentárja a november 13-i eseményekhez

„Meg fogjuk védeni az értékeinket!”, jelentette ki Franciaország elnöke, Hollande a párizsi november 13-i merényletek után. Szó szerint ugyanezt mondta aztán Obama, Cameron, Merkel és más országok állam- és kormányfői. Olaszország miniszterelnöke, Renzi úgy vélte, hogy a győzelem biztosan a nyugaté lesz, mert a nyugat értékei helyesek és jók. Ezek után jogos a kérdés: Mely értékekről beszélnek az elnökök?

Amióta 5 évesen beírattak az iskolába, egyfolytában csak azt hallom, hogy nincsenek abszolút értékek, hogy az értékek csak nézőpontok kérdései, hogy a legnagyobb gaztett az igazság szót nagy betűvel írni, hogy nincs szükség arra, hogy bizonyosságokat keressünk vagy képviseljünk, mert sokkal fontosabb, hogy kétségeink legyenek, ez tesz élővé, ez bizonyítja a kritikus szellem meglétét, és tesz leginkább szimpatikussá, mert a bizonyosság a zsarnoki, sőt fasiszta ideológiák csalhatatlan jele, melyek egyenesen diktatúrákba vezetnek.
És most egyszercsak ugyanazoknak a személyeknek a szájából, akik eddig óvtak bennünket az értékektől, azt halljuk, hogy hirtelen abszolút értékeink lettek, amikkel és amikért háborúba kell vonulnunk? Ha azonban – ahogy eddig tanították – az egyetlen nagy igazság az, hogy nincsenek értékek, akkor nem erről kellene mindenkit meggyőzni? Nem kellett volna legalább azokat a terroristákat erről meggyőznünk, akik szüleik vagy nagyszüleik általunk engedélyezett bevándorlása után már köztünk születtek és a mi köztársaságainkban nőttek fel a mi oktatási rendszerünk és a mi, általunk oly nagyra becsült kételkedésre nevelés nagyfokú élvezetével?

Ezért egészen komolyan kérdezem: Mely érékekre gondol Ön, tisztelt elnök úr? Ezt a kérdést azon képek láttán teszem fel, melyek előttem vannak: Fiatalok képei, akik élni akartak és november 13-án este az életükért futottak. Egy kérdés, amit azon értelmetlen szóvirágok tömegei miatt is teszek fel, amelyeket ezen események óta az Ön politikusi szájából végig kellett hallgatnom. Vagy Ön nem tartozott azok közé, akik kiverték belőlünk az értékeket, most pedig, november 13. óta, megállás nélkül az „érték” szót hangoztatják?
Liberté, fraternité, égalité, mondta Obama. Hogy mindenki értse, végülis a francia forradalom már 226 évvel ezelőtt volt, a francia miniszterelnök, Manuel Valls kiegészítette: „Szabadság és emberi jogok.” Pontosan.
A probléma csak az, hogy ez az állítólagos „egyenlőség” és annak joga, hogy bárki bármit képviselhessen, azonnal feloldhatatlan válságba kerül, ha valaki meg akar ölni engem. A gyilkossághoz való jog is a szabadság alá tartozik? Vagy talán a véleményszabadság alá? Ez egyike a mi „abszolút” értékeinknek, amik a valóságban ugye nincsenek is?
Jog a gyilkoláshoz? De hiszen pontosan ezt engedtük meg 40 évvel ezelőtt többé-kevésbé minden nyugati országban. Többé-kevésbé kíméletlenül, gátlástalanul, korlátlanul öljük saját gyermekeinket. Ráadásul az elmúlt években az eutanázia legalizálásával még a halálvágyat is megerősítettük. A „szelíd halál”, a „magunk meghatározta halál”, az „édes halál” utáni vágyat.
És most mégis jajgatunk, hogy valami iszlám halál-mániákusok a mi halál-módszereinkhez még további ölésvariációkat tesznek hozzá? A perverzió csavarvonalai jól összepasszolnak, és ha nem fogjuk fel, hogy a kétség „értékében” akarunk-e megfulladni vagy tényleg valódi és ezért abszolút értékeink vannak, akkor összezavarodunk.

Komolyan fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy értékeink valóban azok-e, amelyeket az amerikai újságíró, Gareth Whittaker e napokban a következőképpen írt le: Az értékek ezek: „A földi életet ezer formában élvezni, egy csésze illatos kávét inni, egy ropogós, vajjal kent croissant enni, fesztelenül mosolygó szép nőket rövid szoknyában megcsodálni és ehhez illatok, parfümök, borok, kemencemeleg péksütemények százait, és a jogot, hogy semmilyen istenben ne kelljen higgyünk, flörtölhetni, cigarettázhatni, házasságon kívüli kapcsolatokat élvezni, szabadságra menni, könyveket olvasni és ingyen iskolába járhatni.” – Igaza van Whittakernek, ez lenne minden? „Értékeink” valóban a kis-, közép- és nagypolgárok hedonizmusának a védelméből állnak, amiket ki-ki a saját pénztárcája szerint többé-kevésbé bőségesen élhet ki? Valóban a polgári lét kis, hitvány, olykor vacak és lopott élvvágyai képezik azokat az „egyetemes értékeket”, melyekért élni és halni kell? Melyekért valakinek, vagyis nekünk háborúba kellene vonulnunk? Ez nyilvánvalóan túl kevés; és ezért mérsékelt az a lelkesedés, hogy álöltözetben, fegyverrel a kézben kivonuljunk azzal a szándékkal, hogy öljünk vagy minket csonkítsanak meg.

… Még egyszer kérdezem: Igen tisztelt elnök úr, nem kellene akkor nekünk multi-kulturális barátainkat, fivéreinket, ezeket a legalábbis per definitionem saját közreműködésük nélkül (állítólag) „jobb” embereket ezen polgári örömeinkről és élvezeteinkről szintén meggyőzni, és velük is megértetni, hogy ezek a valódi és egyedül abszolút értékek? Nem kellene a párizsi migráns-gettót, multi-kultúránk e gyöngyszemét és mintadarabját és az egész világ összes hasonló negyedét ezen alacsonyrendű szellemiségünkkel megtöltenünk? – és így a világ „paradicsommá” válhatna.
De hát nem pontosan ezt tesszük megállás nélkül? És nem pont ezzel vallottunk könyörtelenül kudarcot? A migráns-negyedeink nem ily módon váltak áthághatatlan gettókká? Nem ezért alakultak ki párhuzamos világok? Nem pont hedonizmusunk üressége tette még ocsmányabbá e gettókat annál, mint amilyenek már eredetileg is voltak?
A modern politikát azonban gyávaság jellemzi, ami miatt képtelen saját kudarcát beismerni. A politikusok mindent tudnak és mindenre képesek, bármilyen területen el tudnak vezetni minisztériumokat, ma itt, holnap ott hoznak döntéseket.

Pedig lenne egy másik út, „nyugati” országaink kedves elnökei (mit is jelent valójában „nyugati”, mit jelöl ma még ez a szó: „nyugati”?): Elgondolkodhatnánk azon, vajon vannak-e még értékeink, valóságos értékeink, olyanok, melyeket nem kell szégyenkezve idézőjelben leírni. Talán gondolatban az ellenkező, a visszafelé vezető útra kellene térnünk, azt keresve, amit ezen az úton valamikor nyilvánvalóan elvesztettünk. Elsőként talán azt a kérdést tehetnénk fel, hogy honnan erednek emberi jogaink, azon jogok, melyeket állandóan hangoztatunk, melyek általános érvényét azonban éppen mi ástuk alá az elmúlt években azáltal, hogy új „jogokat” fűztünk hozzájuk és a meglévő jogokat korlátoztuk. Csakhogy az „Abszolúthoz” nem lehet hozzányúlni. Miközben újat akarunk hozzáadni, azt kockáztatjuk, hogy mindent elveszítünk.
Ha tovább követjük ezt a szálat, és azt vizsgáljuk, honnan jöttek a jók, a megbízható adalékok, akkor egyszer csak meg fogjuk állapítani, hogy 1789 előtt volt egy idő, és amit mi a forradalomból származó jónak tartunk, nem újdonságként hullottak alá a látható égből. És talán azt is felfedezzük, hogy létezik egy láthatatlan ég is, és hogy a világ sötétségébe nem az 1789-es forradalmárok hozták be a fényt, hanem a világosság, ami ezt a világot fénnyel tölti be, több mint 2000 évvel ezelőtt született, szó szerint született egy asszonytól, nem pedig valamilyen barikád puskacsöveiből.
Ezen az úton kikerülhetetlenül fel kell ismernünk, és tényleg fel is ismerjük, hogy a halál kultúráját ki kell cserélnünk az élet kultúrájára, ha azt akarjuk, hogy jövőnk legyen, és ha emberek akarunk maradni, akik a valóban humánust magukban felismerni és érvényesíteni akarják.
Kénytelenek leszünk gyökereinkkel foglalkozni, azokkal, amelyekről azt gondoltuk, hogy megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy lecsatoljuk magunkról, mert sok pénzt akarunk szerezni, hogy azt, ami akarunk, meg tudjuk venni. De azt, ami igazán számít, nem lehet megvásárolni.
Tehát újra szabaddá kell tennünk görög és római gyökereinket, de mindenekelőtt keresztény gyökereinket, melyek ellen mi – melyek ellen Ön, tisztelt elnök úr – olyannyira harcoltunk. Revideálni kell nézőpontunkat, és meg kell kérdőjeleznünk szkeptikus nagyképűsködésünket és álszent kételkedéshez való hajlamunkat.

Újra meg kell keresnünk az igazságot. Ha nem egészen ismerjük fel, akkor az nem az igazságon múlik, hanem saját korlátainkon. Vegyük John Lennon Imagine című dalát, amiről valaki Párizsban a merényletek után úgy vélte, hogy le kell játszania. Az események után végérvényesen dobjuk szemétre ezen hamis utakat, mert amit az Imagine képvisel, az pontosan a halálosan megbukott hedonista relativizmus. [Elrettentésül itt a szöveg: Képzeld el, hogy nincs mennyország; Könnyű, ha megpróbálod. Se pokol alattunk, Fölöttünk csak az ég. Képzeld el az összes embert, aki csak a mának él. – Képzeld el, hogy nincsenek országok. Ez nem is olyan nehéz. Semmi, amiért érdemes lenne ölni vagy meghalni. És nincs vallás se. Képzeld el, hogy az összes ember békében él. – Talán azt mondod, hogy álmodozó vagyok. De nem én vagyok az egyetlen! És remélem, hogy egy nap te is csatlakozol hozzánk. És az egész világ egy lesz majd. – Képzeld el, hogy nincs tulajdon többé. Kíváncsi vagyok, hogy ezt meg tudod-e tenni. Se kapzsiság, se éhség. Egy emberi testvériség. Képzeld el, amint az összes ember egyszerűen csak osztozik a világon! – Talán azt mondod, hogy álmodozó vagyok. De nem én vagyok az egyetlen! És remélem, hogy egy nap te is csatlakozol hozzánk. És az egész világ egy lesz majd.]
Képviselni, védelmezni és szükség esetén harcolni és meghalni csak olyan értékekért lehet, melyeket nagybetűvel írunk, és amelyeknél bizonyos tiszteletet érzünk. Csak arra érdemes dolgokért lehet harcolni. De mi ér többet, mint az igazság?

Adjuk fel tehát az üres frázisokat és jelszavakat, és gondolatainkat és szavainkat érdemes, igazi és ezért örök tartalmakkal töltsük meg. Állítsuk fel ismét az élet kultúráját, töltsük meg életünket valódi élettel, hiteles élettel, és akkor a párizsi merénylet fiatal áldozatai nem haltak meg hiába. Mert most ők azok, akiket, tisztelt elnök úr, semmitmondó, álságos szavaival minden nap újra lemészárol.

Az igazság egy személy, aki 2000 évvel ezelőtt született és világosságot hozott egy sötét világba. Sokan ügyködnek ezen fény kioltásán. Önök azonban őrizzék ezt a fényt, hogy megint világosság legyen ebben a világban, valóban világosság, és nem csak olcsó fényesség, amit kispolgári létünkben az áramszámla pontos megfizetésével magunknak nyújtunk.

(A cikk a szöveghez tartozó – undorító – képekkel pontosan itt található: http://www.katholisches.info/2015/11/20/hollande-wir-werden-unsere-werte-verteidigen-welche-wert-denn-herr-praesident/)

 

Utolsó bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.