Fotó: YouTube
Egy 13 éves kislány abortuszellenes beszédét szakították félbe mérges kiáltozások Raleigh városában, Észak-Karolina városi tanácsának ülésén.

“Erősen hiszek abban, hogy az abortusz gyilkosság. Abban is hiszek, hogy a gyilkosság rossz dolog.” – kezdte beszédét Addison Woosley, amint felért a városi tanács pódiumához. Hozzátette: “Éppen ezért arra kérem magukat, hogy tegyék illegálissá az abortuszt Raleigh városában.”

A tinédzser lány felvetette a kérdést a meg nem született kisbabákkal való emberségességgel kapcsolatban, hogy mióta illegális megölni gyerekeket, de csak azután, hogy azok kijönnek az anyaméhből.

“Amikor az édesanyák úgy döntenek lemészárolják a babáikat, azoknak már vannak ujjlenyomataik, orruk, felismerik az édesanyjuk hangját, csuklanak és ver a szívük. Ezek a babák életben vannak és érzik, ahogy megölik őket. Fáj nekik és semmit sem tudnak ellene tenni.” – mondta bátran beszédében a kislány, akin a tanácsban ülő hallgatók, tagok egy része el kezdett nevetni.

A lány szemrebbenés nélkül folytatta és kijelentette, hogy a kisbabák is fogantatásuktól kezdve megérdemlik, hogy ugyanolyan jogaik legyenek, mint bármelyik más embernek.

“Isten is azt mondja, hogy az abortusz rossz és csak az Ő kegyelmének köszönhetően ül itt mindenki, és neki köszönhetik, hogy önöket nem abortálta az édesanyjuk.” – tette hozzá, majd a hallgatók megdöbbenésére azt mondta, hogy az abortusz a rabszolgaságra emlékezteti őt.

“A szolgák urai saját tulajdonuknak tekintették őket és azt gondolták, bármit tehetnek velük – pont úgy történt ez, mint ahogy ma az édesanyák viselkednek meg nem született gyermekükkel. Remélem, hogy pár év múlva majd visszanézünk erre az időszakra és azt gondoljuk, hogy “Hogy lehettünk ilyen kegyetlenek?”. Pont úgy, mint ahogy manapság visszanézünk a rabszolgaságra.” – mondta, azonban, ahogy elkezdett híres afro-amerikai aktivistákkal példálózni, felhördült a terem és a kiabálások miatt nem tudta folytatni beszédét.

Sokan azon a véleményen voltak ugyanis, hogy az afro-amerikaiak képviseletében ő nem beszélhet. Corey Branch polgármester próbálta csöndre inteni a résztvevőket, de sikertelenül.

Azonban a rendőrök kivitték a teremből a hangoskodókat és az egyébként afro-amerikai polgármester kijelentette, hogy bárki, bármit mondhat a pódiumnál, hogy ha előre kérvényezte azt és senkit sem fog megállítani, hogy a jogait ilyen módon gyakorolja.

A lány teljes beszédét ezen a linken lehet megnézni: