Nyugati jólét? Prostitúcióval jutnak diplomához a nyugat-európai fiatalok

Hatalmas plakátokon biztatják prostitúcióra az egyetemista lányokat Franciaországban. A nyugat-európai ország épp legalizálja az emberkereskedelmet; ha valakinek van elég pénze, kedvére vásárolhat magának fiatalokat. Ha a hatóságok nem lépnek fel kellő szigorral, a milliomosok gátlástalanságának áldozatává válhat az európai felsőoktatás. Feküdj össze te is egy milliomossal, hogy fedezni tudd a megélhetés és tanulás költségeit! Nagyjából […]

 Ugrás a bejegyzésre

2017. október. 27. > andre

A globalisták azt szeretnék, hogy a katolikus egyház kiszolgálja az érdekeiket”.A katolikus egyház volt az utolsó bástya az „Új Világrend ideológiájával” szemben, mondta.

Riccardo Cascioli olasz újságíró előadása a Nemzetközi Népességszabályozási konferencián hangzott el október 19-én. International Conference on Population Control, A globalisták azt szeretnék, hogy a katolikus egyház kiszolgálja az érdekeiket címmel, az újságíró szomorú tényeket vázol fel a vatikáni politikával kapcsolatban, legalábbis arról amit a progresszív irány képvisel. Elsőként az egyház társadalmi tanításáról húzza le a […]

 Ugrás a bejegyzésre

2017. október. 19. > andre

Gloria Polo budapesti tanuságtételének felvételei és rövid irásbeli beszámolója

Egy lengyel atya, Robert Kukuczka foglalja össze magyarul Glória Póló tanúságtételét. Van benne néhány hiba, de tudjuk, hogy ő lengyel, így aranyosan hangzik. Dicsértessék a Jézus Krisztus!    Gloria Polo budapesti előadásának (tanúságtételének) felvételei (Máriaremete 2017.08.26.) – túlvilágról tett vallomás, ami megerősíti a katolikus hitünk igazságait. Itt vannak a felvételek, alatta három A4-es írásbeli összefoglaló. […]

 Ugrás a bejegyzésre

2017. augusztus. 26. > andre

Ima az abortusz megszüntetéséért

Kedves Testvérek! Fontos téma! “JÉZUS, MINDENT FELÜLMÚLÓ IRGALMADRA KÉRLEK, ÁLLÍTSD MEG AZ ABORTUSZT MAGYARORSZÁGON ÉS AZ EGÉSZ VILÁGON, HOZZ BÉKÉT ÉS SZERETETET A SZÍVEKBE! JÉZUSOM, BÍZOM BENNED! MÁRIA, OLTALMAZZ MINKET!” – művi abortusz – technikai abortusz – kémiai abortusz Lásd: http://www.bioetikaiutmutato.hu/

 Ugrás a bejegyzésre

2017. július. 31. > andre

Isten szemével

2017.07.16. 1.   Hang: Isten állandóan mondja, szeressétek egymást. Jézus: A szeretet a legfontosabb erény. A külön ítéletkor elsősorban ezt vizsgálom nálatok. 2.   Hang: Ma az Angyaloké vagyok, holnap a Szentháromságé. Jézus: Melléd rendeltem egy Őrangyalt, aki vezet és vigyáz rád itt a Földön. Ha lelked elhagyta testedet, és beléptél a Mennybe, már nincs […]

 Ugrás a bejegyzésre

2017. július. 16. > andre

Az előjegyzés – abortusz

 Ugrás a bejegyzésre

2017. július. 10. > andre

Isten szemével

2017.07.09. 1.   Kép: Gombaszerű füst, mint az atombomba, a gomba kalapjában a háromszög, mely a Szentháromságot jelképezi, majd benne Isten szeme. Jézus: A Szentháromág a háború borzalmaiban is veletek van. 2.   Kép: Térdelve, majd leborulva vagyok az Úr előtt, a hátamon egy helikopter propeller. Jézus: Ha leborulva imádsz Engem, lelked egyre jobban emelkedik […]

 Ugrás a bejegyzésre

2017. július. 9. > andre

2017 nagy évfordulói: Három támadás az Egyház lerombolására és Fatima

500 évvel ezelőtt vette kezdetét a reformáció   1517. október 31-én Luther Márton áldozópap, az erfurti sarutlan ágostonosok rendjének tagja a wittenbergi vártemplom búcsúja alkalmából kifüggesztette a templom kapujára 95 tételét tartalmazó meghívását egy nyilvános disputációra. Ezzel vette kezdetét a protestáns lázadás, amely a Sola scriptura (egyedül az Írás – az egyházi tanítóhivatal és az értelem […]

 Ugrás a bejegyzésre

2017. május. 14. > andre

A hamispróféta és más vatikáni tisztviselők támogatják az ENSZ Célokat – A Szentszéknek erkölcsi ellenvetései vannak.

Ferenc pápa és más vatikáni tisztviselők széles körben ismertetett nyilatkozataival szemben, amelyek lelkesen támogatják az Egyesült Nemzetek Fenntartható Fejlődési Céljait (FFC-k), nincs egyetértés a Vatikánon belül az Egyház hivatalos állásfoglalásáról az FFC-ket illetően. Életvédő csoportok komoly aggodalmuknak adtak hangot az elmúlt években, miután különböző vatikáni tisztviselők és dikasztériumok, beleértve a pápát is, nyilvánosan pártfogásukba vették az […]

 Ugrás a bejegyzésre

2017. május. 2. > andre

Démonok kijelentései Anneliese Michel ördögűzése alatt

6 DÉMON KINYILATKOZTATÁSAI, MELYEK ANNELIESE MICHEL ÖRDÖGŰZÉSE SORÁN HANGZOTTAK EL http://metropolita.hu/2017/04/19/6-demon-kinyilatkoztatasai-melyek-anneliese-michel-ordoguzese-soran-hangzottak-el/ 2017, április 19, Anneliese Michel (Leiblfing, 1952. szeptember 21. – 1976. július 1.) egy híres és szomorú ördögűzési (exorcizmus) történet alanya volt. Híres történetét később filmek dolgozták fel, például az Ördögűző, 1989. A lány mélyen vallásos katolikus családba született Bajorország egyik kis falujában. Kisgyerekként […]

 Ugrás a bejegyzésre

2017. április. 19. > andre

Kiderült: a szado-mazochizmus és pedofília fellegvára volt a Soros-egyetem

A szado-mazo-liberalizmus fellegvára volt Soros György egyeteme, az onnan kikerült liberális politikusok pedig a pedofíliát is megpróbálták legalizálni. Követőik már a végüket érzik, holnap ismét utcára vonulnak, hogy ne menjen kárba a befizetett tandíj. Véletlenszerű mintavétellel is szinte kizárólag nemzetellenes és emberellenes ideológiát képviselő dokumentumokat lehet találni a Soros-egyetem által kitermelt szakdolgozatok közt – derült […]

 Ugrás a bejegyzésre

2017. április. 9. > andre

Ne legyen abortusz Magyarországon

Szűzanya üzenete U. Gyulának Kicsinyeim, gyermekeim! Szeretném szentnek látni az én Magyarországom gyermekeit! Kérlek benneteket, minden nap imádkozzatok 1 Miatyánkot, 1 Üdvözlégy Máriát, 1 Dicsőséget azért, hogy ne legyenek Magyarországon művi vetélések általi gyermekgyilkosságok. Édes gyermekeim, köszönöm, hogy hallgattok szavamra. Megáldalak benneteket az Atya akaratából, a Szentlélek erejével és a Fiú szeretetével. 2017.04.07. Péntek

 Ugrás a bejegyzésre

2017. április. 7. > andre

Isten, az Atya: Földrengések fogják sújtani városaitokat

2014. március 31. hétfőn, 14:00 Drága leányom, most elérkezett az ideje annak, amikor az ember – miután már oly régóta vétkezik és beszennyezte magát az Én Szememben – most el fog süllyedni a végső romlottság mélyébe, miközben törekedni fog arra, hogy mindent elpusztítson, ami az Enyém és szent. Minden élet Tőlem származik. A lélek élete […]

 Ugrás a bejegyzésre

2017. március. 31. > andre

Bűnkatalógus (nem csak) nagyböjtre.

A bűn nem azért rossz, mert az Egyház annak mondja. Hanem mert valóban elszakít Istentől. Hatására csökken, majd eltűnik a lelkismereti béke és derű. Alattomosan pusztítja és rabjává teszi a lelket. Ezért int az Egyház, hogy rossz a bűn. Jó hír viszont, hogy bármikor hatalmunkban áll megszabadulni tőle. Betegségben a kórokozó felismerése fél gyógyulás. E […]

 Ugrás a bejegyzésre

2017. március. 9. > andre

Szentmise és közbenjárás családunk, emberi kapcsolataink gyógyulásáért

(Otthoni felkészülés a 3. pénteki esti 6 órás szentmisékhez, és közbenjáráshoz) Ezek a 3. pénteki szentmisék, közbenjárások a saját gyógyulásunkról és az őseinkkel való kapcsolataink elrendezéséről, a kiengesztelődésről szólnak. Ahhoz hogy minél teljesebben át tudjuk imádkozni a saját életünket és családfánkat, szükséges az egyéni, otthoni előkészület. Felkészülés, teendők Írd össze a családfádat minél részletesebben, oldalági […]

 Ugrás a bejegyzésre

2017. február. 27. > andre

Véglegesen megbocsátható az abortusz a hamispróféta szerint

Minden papra véglegesen kiterjesztette az abortusz megbocsátásának jogát Ferenc pápa, amely korábban csak a püspökök és a különleges gyóntatópapok kiváltsága volt. A Szentatya az irgalmasság szentévének vasárnapi lezárulása után kiadott apostoli levélben tájékoztatott a változtatásról. A pápa az abortusz megbocsátását ideiglenesen már kiterjesztette az összes papra a tavaly december 8-án kezdődött és november 20-án véget […]

 Ugrás a bejegyzésre

2016. november. 21. > andre

Anett levele

Több különböző tényező hatására úgy érzem, eljött a pillanat, amikor nem várhatok tovább azzal, hogy megkérjelek: imádkozz az abortusz megszűnéséért. Ez így viccesnek is tűnhet, de hiszem, hogy ettől függ sok jövőbeli fejlemény, és TUDOM, hogy Isten válaszolni fog. Amíg tombol az abortusz Magyarországon és a világban, addig nincsen előrehaladás a morál más területein sem. […]

 Ugrás a bejegyzésre

2016. november. 17. > andre

Jézus szavai Little Pebble testvér által

Jézus levele az Amerikai Egyesült Államokban élő gyermekeihez! 2016. október 25. Még egyszer mondom.AZ ABORTUSZ GYILKOSSÁG! Számtalan önző nő és férfi rövidíti meg a kisgyermekek millióinak életét. Nektek nincs jogotok a testetek életéről döntenetek! Gyermekeim,amikor az élet végéről döntötök, csak  nekem Jézusnak van jogom erről dönteni, mert Én vagyok a Kezdet és a Vég!Nektek jelentős […]

 Ugrás a bejegyzésre

2016. október. 25. > andre

A katolikusok nem fogadhatják el a pápa buzdításának azon elemeit, amelyek veszélyeztetik a hitet és a családot.

Ferenc pápa Amoris  Laetitia című apostoli buzdításának kihirdetése a zsinati folyamat lezárását jelzi, amelyet olyan kísérletek uraltak, amelyek aláássák a katolikus tanítást olyan kérdésekben, mint az emberi élet, család, házasság, olyan kérdéseket is érintve, mint például a házasság felbonthatatlansága, a fogamzásgátlás, a reprodukció mesterséges módjai, homoszexualitás, „gender ideológia” és a szülők és gyermekek jogai. A […]

 Ugrás a bejegyzésre

2016. október. 19. > andre

Életpárti aktivisták az abortusz betiltását követelik Oroszországban

Kirill pátriárka is aláírta azt a petíciót, amihez Oroszországban eddig több mint háromszázezer ember adta a nevét, és követeli, hogy a kormány teljes tiltást vezessen be az abortuszra vonatkozóan. A petíciót Az Életért nevű mozgalom indította, és mostanra számos vezető politikus aláírta, emellett egyházi vezetők is támogatásukat fejezték a teljes tiltásra vonatkozóan. A mozgalom vezetője, […]

 Ugrás a bejegyzésre

2016. szeptember. 30. > andre

Az élet fája

2016. 09. 08, Csütörtök, Kisboldogasszony ünnepe Láttam egy óriási nagy fát, amely az életet szimbolizálta, amely előtt a Szűzanya könnyezve összeroskadt. Láttam és hallottam, ahogyan a fa haldoklik. Törzsének a közepén nyilak voltak, amitől vérzett. Amikor felnéztem a fa lombkoronájára, az ágak elkezdtek kiszáradni és legnagyobb részét egy hatalmas kígyó foglalta el, ami hasonlított egy […]

 Ugrás a bejegyzésre

2016. szeptember. 8. > andre

A liberálisok legalizálták a tömeggyilkosságot Európában

Soros György szerint még azelőtt kell meggyilkolni az európaiakat, hogy megszületnének. Tíz év alatt húszmillió európait öltek meg államilag támogatott formában, de a liberálisok szerint ez nem tömeggyilkosság. “Miközben Európa demográfiai válságával indokolják a migránsok befogadásának szükségességét, Soros Györgyhöz köthető szervezetek arra készülnek, hogy támadásaikkal az abortusz liberalizálását mozdítsák elő Írországban és a kontinens többi […]

 Ugrás a bejegyzésre

2016. augusztus. 31. > andre