LELKIISMERETVIZSGÁLAT

I. LELKIISMERETVIZSGÁLAT:
az Evangélium szerint

“Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl és teljes elmédbõl.”
(Mt 22,37)
“Szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni.”
(Lk 18,1)

  • Fontosnak tartom-e az imát?
  • Szánok-e idõt (és mennyit) a rendszeres imára? (Napi negyed vagy félórát?)
  • Tudok-e figyelmesen és odaadóan imádkozni vagy elábrándozom?
  • Az imádságom mélyíti-e személyes kapcsolatomat Jézussal?
  • Nyitott vagyok-e evangéliumának befogadására?
  • Jelenlétében élek-e a Vele való töltekezés után is, hogy a munkám is ima legyen?
  • Áthatja-e imámat a személyes szeretet?
  • Szeretetbõl fakadó ajándék tüzesíti-e imámat naponta?
  • Tudok-e napközben néhány pillanatra csendet teremteni és rágondolni az Úrra?
  • Vannak-e Jézus szíve szerinti vágyaim?
  • Imám tükrözi-e az Õ szándékait, vagy csak a magam akaratát kívánom-e szentesíteni?
  • Kikért és hogyan imádkozom (testvér, család, közösség, munkahely, betegek, ellenség)?
  • Imádkozom-e Isten országának növekedéséért? Vagy csak földi (világi) gondokat tárok-e Isten elé?
  • Gondolok-e hálaadásra, dicsõítésre, vagy csak kérni tudok?
  • Milyen a bizalmam?
  • Akarom-e mindig újraéleszteni, vagy hagyom magam kihûlni?
  • Tudok-e készségesen igent mondani Jézusnak veszélyhelyzetben is, hûségesen, mellette?
  • Keresem-e a mennyei Atya rám vonatkozó akaratát?
  • Figyelek-e a Szentlélek vezetésére, indításaira?
  • A szentségek vételében nem vezet-e megszokás, emberi tekintet?
  • Napjaim szétfolyók-e, vagy reggeli imám tartalmazza a nap tervét is?
  • Végiggondolom-e este Isten elõtt, hogy hogyan használtam fel idõmet, anyagi javaimat, hogyan szerettem és teljesítettem kötelességemet?
  • Ismerem-e bûneim forrását (félelem, harag, elnyomottság, céltalanság stb.)?
  • Tudok-e ünnepet teremteni lelkiéletemben?
  • Jézussal való kapcsolatom hozzásegít-e a helyes önismerethez?

II. LELKIISMERETVIZSGÁLAT:
egyházépítés, önképzés

“Szolgáljátok szüntelen odaadással egymás javát és a többiekét, legyetek mindig derûsek, szüntelenül imádkozzatok!”
(1Tessz 5,16)

  • Tudom-e nyelvemet fegyelmezni, mások titkát megõrizni?
  • Nyitott vagyok-e mások felé?
  • Õszinte és áttetszõ vagyok-e?
  • Nem akarok-e valamit elrejteni mások szeme elõl?
  • A nehézségek ellenére hûséges vagyok-e közösségemhez?
  • Ha valakirõl bírálatot akarok mondani, imádkozom-e elõtte, hogy tapintatos legyek?
  • Befolyásolható vagyok-e?
  • Mások rossz hatását kellõ idõben el tudom-e utasítani?
  • Nem vagyok-e önkényes munkahelyemen, közösségemben?
  • Gondolok-e a mellettem ülõk teherbírására, észreveszem-e fáradtságukat; tudok-e a kellõ idõben segítséget nyújtani?
  • Nem vagyok-e türelmetlen vagy tapintatlan azokkal szemben, akik szerintem lassan haladnak az Úr útján?
  • Szeretetemmel tudom-e formálni környezetemet?
  • Hozok-e áldozatot testvéreimért (kölcsönadás, rászorulók, éhezõk, közösségi alap stb.)?
  • Alakítom-e jellememet (ígéretek megtartása, kölcsönkönyvek visszaadása, becsületesség, áldozatkészség, felelõsségtudat, feladatok vállalása, pontosság stb.)?
  • Törekszem-e arra, hogy megismerjem az egyház problémáit, gondjait, modern irányelveit?
  • Ismerem-e a zsinat legfontosabb mondanivalóit?
  • Törekszem-e, hogy érett keresztény legyek?
  • Van-e alapos Biblia-ismeretem?
  • Elolvastam-e már a teljes Bibliát?
  • Törekszem-e, hogy lelkivezetõmmel mélyebb kapcsolatom legyen (bizalom, készség, õszinteség, ráhallgatás)?
  • Törekszem-e arra, hogy a családi életemben erõsödjön a szeretet és imádság légköre (ha nem vagyok családos, mivel segítem elõ a családosok jobb életét)?
  • Segítem-e, hogy a család igazi közösséggé váljon vagy hogy több család együtt imádkozzon és szeretetközösséggé váljon?
  • Részt veszek-e segítõ akcióban a nagycsaládosokért? (Ha van fölösleges gyermekruha, összegyûjtöm-e, hogy elvigyem a plébániára vagy ismeretségi körbe azoknak, akik jobban rászorulnak?)
  • Imádkozom-e a kallódó fiatalok, alkoholisták, narkósok megtéréséért?
  • Tudok-e valamit tenni érdekükben?

III. LELKIISMERETVIZSGÁLAT:
felebaráti szeretet

“Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.”
(1Kor 13,2)

  • Törekszem-e arra, hogy a szeretetem egyre érettebb legyen?
  • Elértem-e már az evangéliumi szeretet mértékét (1Kor 13)?
  • Természetemmé vált-e már az adás, segítségnyújtás?
  • Milyen formában segítek másokon (jókedvûen, önzetlenül, rejtetten)?
  • Próbálok-e másokat is elvezetni a szeretethez mint a boldogság forrásához?
  • Tudok-e adni vagy segíteni ellenségeimnek, rosszakaróimnak, a nem szimpatikus embereknek?
  • Vágyaim közé nem szûrõdött-e be már a gazdagságvágy?
  • Csak fölöslegembõl, vagy a szükségesbõl is tudok-e adni a rászorulóknak?
  • Az anyagiak mellett adok-e a lelkiekbõl is (tanácsadás, mások meghallgatása, megerõsítése, vigasztalása, betegek látogatása stb.)?
  • Azt adom-e mindenkinek, amire a legnagyobb szüksége van?
  • Kérem-e ehhez a Szentlélek vezetését és világosságát?
  • Kerülöm-e a kisebb hazugságokat is?
  • Bízhatnak-e az emberek szavaimban, ígéreteim megtartásában, becsületességemben?
  • Figyelek-e mások bajára, problémáira, szenvedésére?
  • Észreveszem-e a bánkódók szomorúságát, a magányosok egyedüllétét, az örömüket megosztani akarókat?
  • Mi irányítja vásárlásaimat (egyszerûség, divat, takarékosság, nagyravágyás)?
  • Törekszem-e a szolíd (igénytelen) életszemléletre, vagy mindenbõl a legjobbat, legkényelmesebbet, legélvezetesebbet akarom-e megszerezni?
  • Nem vagyok-e kicsinyes, irigy, féltékeny, versengõ?
  • Gyakorlom-e a vendégszeretetet?
  • Tudok-e néha nagyvonalú lenni?
  • Segítek-e másoknak, hogy gondolkodásuk megújuljon (Róm 12,2)?
  • Jézust szolgálom-e az emberekben?
  • Átjár-e az az igazság, hogy testem a Szentlélek temploma?
  • Ebben a hitben nézek-e másokra?
  • Tisztelem-e mások szabadságát?
  • Tisztelem-e mások egyéniségét?
  • Türelmesen meg tudom-e hallgatni gyermekeimet (ha vannak), illetve más embereket?
  • Tudok-e elismerõ, bátorító szavakat mondani nekik?
  • Javítom-e hibáikat?

IV. LELKIISMERETVIZSGÁLAT:
kapcsolatom másokkal

“Tegyetek jót haragosaitokkal, és imádkozzatok üldözõitekért és rágalmazóitokért!”
(Mt 5,44)

  • Igyekszem-e kioltani magamból a gyûlölet, hatalomvágy, visszaütés szellemét?
  • Hordozok-e magamban haragot, ellenszenvet, bosszút?
  • Mit teszek, ha megbántás ér (beszédszünet, dac, visszaütés, bántás, szúrós megjegyzések)?
  • Túlteszem-e magamat a megbántásokon, vagy õrzõm-e a tüskét?
  • Tudok-e kezdeményezni kibékülést?
  • Tudok-e bocsánatot kérni és mindent elfelejtõen megbocsátani?
  • Próbálok-e magamban mentséget keresni annak, aki rosszat tett velem?
  • Engedem-e, hogy feszültség maradjon bennem valaki iránt?
  • Próbálom-e feloldani bocsánatkéréssel, humorral, megbeszéléssel?
  • Próbálok-e segíteni az indulatosnak, hogy legyõzze haragját (figyelem eltereléssel, tréfával, nagylelkûséggel)?
  • Tudok-e mást és hogyan megfeddeni (négyszemközti beszélgetés, ima stb.)?
  • Mire használom a Jézustól kapott lelki erõmet (másokat jófelé vonzani vagy uralkodni fölöttük)?
  • Kerülöm-e az akaratom mindenkori, minden áron való érvényesítését?
  • Milyen a hanghordozásom az emberekkel (cinikus, kritizáló, bántó, csípõs stb.)?
  • Hogyan fogadom mások feddését?
  • Tartok-e önvizsgálatot?
  • Érvényesíteni akarom-e jogaimat mindenáron, ha sérelem ér?
  • Tudom-e szeretni ellenségeimet?
  • Türelmetlenségemmel nem sértettem-e meg másokat?
  • Hogyan tudok nemet mondani (bántóan, szeretettel, nevelõ hatással)?
  • Akarom-e (tudom-e) megértetni a szüleimmel, hogy felnõtt koromat elérve ne sajátítsanak ki maguknak felebarátaim rovására?
  • Elfogadom-e tõlük a jó irányítást?
  • Ha önzõ, birtokló a szeretetük, tudok-e szelíden, türelemmel küzdeni az életkoromat megilletõ jogokért?
  • Ha távol vannak, írok-e levelet, látogatom-e õket rendszeresen?
  • Nem vagyok-e velük szemben keményszívû, követelõzõ?
  • Ha idõsebbek, tudok-e elnézõ, nagylelkû lenni hétköznapi hibáik miatt?
  • Hogyan viselkedem általában az idõsekkel?
  • Tudok-e apróságokkal örömet szerezni nekik?
  • Próbálom-e eloszlatni bennük a fölöslegesség tudatát, a magányosság érzését és a reménytelenséget?
  • Tudok-e tapintatos lenni velük szemben?
  • Hálás vagyok-e szüleimnek, és tisztelettel beszélek-e velük?

V. LELKIISMERETVIZSGÁLAT:
egyházépítés, imaközösség

“Keressétek elsõsorban Isten Országát és annak igazságát, és a többit mind megkapjátok!”
(Mt 6,33)

  • Mindennapi életem programjaiból kitûnik-e, hogy fontos nekem Isten Országa?
  • Mennyi idõt fordítok építésére?
  • Megteszek-e mindent azért, hogy magam és mások minél jobban megismerjék Isten Országát?
  • Komolyan veszem-e azt, hogy formáljam magam és mások gondolkodását?
  • Mennyire azonosultam az evangéliummal?
  • Milyen az értéksorrendem?
  • Mi az életem központi kérdése?
  • Imádkozom-e azért, és küzdök-e azért, hogy erõsebb legyen a hitem, amire ráépíthetem az életemet?
  • Foglalkozom-e ismerõsök, barátok, rokongyerekek hitével?
  • Igyekszem-e olyan barátokat keresni, akik munkatársaim lesznek mások megmentésében?
  • Törekszem-e a jézusi közösség építésére?
  • Tudok-e lelke (animátora) lenni családomnak, imaközösségemnek?
  • Életem gyümölcshozó-e (ha igen, “nemes- vagy vadszõlõ-e” az életem gyümölcse)?
  • Ott vagyok-e szívvel-lélekkel az imaközösség találkozóin?
  • Készülök-e lelkiismeretesen?
  • Rendezett és imádságos szívvel megyek-e?
  • Elõsegítem-e, hogy minél jobban megvalósuljon az egység a Szentháromság mintájára?
  • Szívesen vállalok-e a közösségért feladatokat?
  • A többiek barátot látnak-e bennem?
  • Hordozok-e ellenszenvet mások iránt?
  • A szeretet légkörét sugárzom-e vagy a széthúzásét?
  • Van-e bennem féltékenység mások értékei iránt?
  • Segítem-e kibontakozni mások tehetségét, értékét, önmegvalósítását, akár a magam háttérbe szorítása árán is?
  • Magamévá teszem-e problémáikat, segítek-e (meghallgatás, baráti tanács, együttérzés, ima, esetleg anyagi segítség)?

VI. LELKIISMERETVIZSGÁLAT:
szeretetszolgálat, kicsiség

“Ti mesternek és úrnak hívtok engem, jól teszitek, az vagyok.
Ha tehát én az úr és mester megmostam lábatokat, nektek is mosnotok kell egymás lábát.”
(Jn 13,14)

  • Szolgálatom a szeretet túláradása-e?
  • Nem befolyásolja-e érzelem, hangulat, rosszkedv?
  • Készséges vagyok-e?
  • Nem várok-e hálát, viszonzást szolgálatomért, nem várok-e elismerést?
  • Mit teszek, ha észreveszem, hogy kihasználnak, hátrányban részesítenek; nem irigylem-e mások elõrehaladását, tudok-e utolsó lenni igényeimmel?
  • Nem adok-e okot féltékenységre, pl. eredményeim látványos elõtérbe helyezésével?
  • Tudom-e a kényelmemet háttérbe szorítani?
  • Törekszem-e magamról megfeledkezve más javát nézni?
  • Helyesen értelmezem-e az alázatosságot, törekszem-e elsajátítani jézusi módon?
  • Mit teszek a jézusi értelemben vett nagyság érdekében?
  • Növekedési igényem igazodik-e Jézus elgondolásához?
  • Általában milyenek emberi kapcsolataim (szolgáló, megkötözõ, fojtogató, féltékenykedõ)?
  • Elvárom-e, hogy mások köszöntgessenek?
  • Nem keresem-e az elõjogokat a családban, a közösségben?
  • Törekszem-e az önismeretre?
  • Nincs-e képmutatás a tetteimben?
  • Hajt-e a hiúság, dicséret, elismerés vágya?
  • Felismerem, beismerem-e hibáimat?
  • Képességeim nem tesznek-e gõgössé?
  • Mernek-e tõlem szívességet kérni?
  • Tudom-e a másik érdemeit elismerni (saját rovásomra is)?
  • Nem irigylem-e mások képességeit, nem gátolom-e szolgálatukat, munkájukat?
  • Bírálatom körültekintõ-e?
  • Törekszem-e, hogy szavaimat kövessék tetteim?
  • Példamutató, vonzó-e a magatartásom, vagy elriasztom-e a Jézus-keresõket?
  • A legjobb tudásom, képességem, erõm szerint szolgálok-e?
  • Mennyi idõt szánok rá?
  • Benne van-e bensõ odaadásom?
  • Ha vitában felismerem, hogy nincs igazam, megvallom-e?
  • Engedem-e magamat meggyõzni az igazságról?
  • Érvelésemben szerepel-e a Biblia?
  • Tudok-e idézni a Szentírásból alapvetõ igazságokat?
  • Meg tudnám-e mondani, hogy melyek Jézus alapvetõ elvárásai?
  • Meg tudom-e fogalmazni, hogy mi a megtérés, a gyermeki bizalom, a lelki szegénység, a Szentlélek szerepe, a közösség és a szolgálat?

VII. LELKIISMERETVIZSGÁLAT:
önnevelés, aszkézis.

“Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt, de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt.”
(Mt 10,39)

  • Kitartásra nevelem-e magamat?
  • Teljesítem-e a vállalt feladatokat?
  • Van-e önmegtagadás a hétköznapjaimban?
  • Készítek-e tervet elõre, vagy elfogadom-e, ami alkalomszerûen adódik?
  • Megfékezem-e indulataimat, ha váratlan esemény történik?
  • Naponkénti erõfeszítéseim bizonyítják-e Jézusnak adott igenemet?
  • Hogyan végzek önmegtagadást (észrevétlenül, szeretetbõl vagy farizeus módon)?
  • Önmegtagadásaim elõsegítik-e a hibáim elleni harcot?
  • Fegyelmezem-e a kedélyhullámzásomat, hogy ne befolyásolja szolgálatomat?
  • Fegyelmezem-e a tekintetemet és a hallásomat (hogy ne lássak és ne halljak meg mindent)?
  • Vigyázok-e a nyelvemre?
  • Pletykálkodtam-e?
  • Jóvátettem-e a megszólást vagy a rágalmazó beszédet?
  • Szúrós megjegyzést kerülök-e?
  • Mondok-e elhamarkodott ítéleteket?
  • Van-e bennem makacsság, önfejûség?
  • Felülvizsgálom-e idõnként a nézeteimet?
  • A megismert jobbat el tudom-e fogadni, ha ellenkezik addigi szokásaimmal?
  • Törekszem-e a teljesebb önismeretre?
  • Ismerem-e a fõ hibáimat, és hogyan gyõzök ellenük (önérvényesítés, kötödés, ragaszkodás az anyagiakhoz stb)?
  • Sokat panaszkodom-e?
  • Hogyan fogadom a megpróbáltatásokat?
  • Nem vagyok-e szeszélyes?
  • Vannak-e “bogaraim”, amelyek másokat megterhelnek?
  • Küzdök-e a türelmetlenség, indulatosság, túlérzékenység ellen?
  • Tudok-e meghallgatni másokat?
  • Van-e helye az életemben a böjtnek?
  • Rendet és mértéket tartok-e az étkezésben?
  • Tudok-e a lényegtelen dolgokban engedni a béke és a szeretet érdekében?
  • Kész vagyok-e jézusi módon engedelmeskedni?
  • Törekszem-e a pontosságra, ígéreteim betartására?
  • Elkerülöm-e a túlterhelést?
  • Komolyan veszem-e az önképzést?

VIII. LELKIISMERETVIZSGÁLAT:
Milyen távlataim vannak?

“Ti vagytok a föld sója… ti vagytok a világ világossága.”
(Mt 5,13-14).

  • Van-e a lelkiéletemben valamilyen távlat?
  • Gondolok-e arra, hogy a keresztény élet állandó növekedés egészen a halálig?
  • Hogyan akarok növekedni?
  • Megelégszem-e a vallásos gyakorlatokkal, vagy keresem az utat, hogy közelebb kerüljek Istenhez, hogy a “föld sója” legyek, hogy Jézus tanító, gyógyító életét éljem az emberek között?
  • Él-e bennem valamilyen terv, amit szeretnék megvalósítani?
  • Tudom-e, hogy mit jelent a lelkiéletben a megtisztulás, a megvilágosodás és az egyesülés fokozata?
  • Hiszem-e, hogy Jézus bennem akar lakni?
  • Komolyan veszem-e, és gyakorlom-e a közbenjáró imát?
  • Hiszem-e, hogy az én imámtól is függ a világ békéje, az AIDS legyõzése, a természeti katasztrófák elkerülése, az abortusz leküzdése stb.?
  • Próbálok-e kilépni a vallásosság bezárt (privát szféra) jellegébõl?
  • Keresek-e barátokat, akikkel együtt tudok imádkozni és Bibliát olvasni?
  • Mivel akarok szolgálni Istennek?
  • Törekszem-e a lelki gyümölcsökre: jóság, szelídség, kedvesség, tisztaság stb. (Gal 5,22)?
  • Árasztom-e a szeretet jó légkörét környezetemre, hogy az evangélium “kovásza” lehessek?
  • Ha valaki bajba kerül, tudok-e harcolni érte?
  • Törekszem-e lelki bölcsességre?
  • Kérem-e a Szentlélektõl, hogy elevenítse meg bennem az alapszentségeket (a keresztséget mint a rossznak való ellentmondást és a Krisztus melletti döntést, az Eukarisztiát mint életem felajánlását és Istennek való odaadását, a bérmálást mint a Szentlélek erejében és vezetése szerinti életet)?
  • Keresem-e a munkaalkalmat plébániámon?
  • Tudnék-e munkatársa lenni plébánosomnak?
  • Hogyan segítek másokat Isten felé?
  • Van-e áttekintésem a lelki növekedésrõl?
  • Hogyan beszélnék a hitrõl a keresõnek, a kezdõnek vagy a haladónak?
  • Várom-e a világ beteljesülését Krisztusban?
  • Vállalok-e felelõsséget a szegényekkel, megalázottakkal kicsinyekkel?
  • Tudom-e, hogy Jézus elsõsorban értük jött?
  • Kész vagyok-e egészen kiszolgáltatni magamat Istennek?

Szülő oldal: LELKIISMERETVIZSGÁLAT