Életpárti aktivisták az abortusz betiltását követelik Oroszországban

Kirill pátriárka is aláírta azt a petíciót, amihez Oroszországban eddig több mint háromszázezer ember adta a nevét, és követeli, hogy a kormány teljes tiltást vezessen be az abortuszra vonatkozóan. A petíciót Az Életért nevű mozgalom indította, és mostanra számos vezető politikus aláírta, emellett egyházi vezetők is támogatásukat fejezték a teljes tiltásra vonatkozóan. A mozgalom vezetője, […]

 Ugrás a bejegyzésre

2016. szeptember. 30. > andre

Az élet fája

2016. 09. 08, Csütörtök, Kisboldogasszony ünnepe Láttam egy óriási nagy fát, amely az életet szimbolizálta, amely előtt a Szűzanya könnyezve összeroskadt. Láttam és hallottam, ahogyan a fa haldoklik. Törzsének a közepén nyilak voltak, amitől vérzett. Amikor felnéztem a fa lombkoronájára, az ágak elkezdtek kiszáradni és legnagyobb részét egy hatalmas kígyó foglalta el, ami hasonlított egy […]

 Ugrás a bejegyzésre

2016. szeptember. 8. > andre

A liberálisok legalizálták a tömeggyilkosságot Európában

Soros György szerint még azelőtt kell meggyilkolni az európaiakat, hogy megszületnének. Tíz év alatt húszmillió európait öltek meg államilag támogatott formában, de a liberálisok szerint ez nem tömeggyilkosság. “Miközben Európa demográfiai válságával indokolják a migránsok befogadásának szükségességét, Soros Györgyhöz köthető szervezetek arra készülnek, hogy támadásaikkal az abortusz liberalizálását mozdítsák elő Írországban és a kontinens többi […]

 Ugrás a bejegyzésre

2016. augusztus. 31. > andre

Az abortusz korlátozását javasolja a Jobbik

A családon belüli erőszak legbrutálisabb formája az abortusz, emiatt vissza kellene szorítani az európai összehasonlításban kiugróan elterjedt terhesség-megszakítást – mondta Novák Előd, a Jobbik volt alelnöke. Minden negyedik magyar gyermeket még születése előtt meggyilkolnak a szülei. Novák Előd saját Facebook-oldalán azt írta: “A politikusok nem nagyon foglalkoznak vele, mert nem hoz szavazatokat, de a családon […]

 Ugrás a bejegyzésre

2016. június. 16. > andre

Lemondásra szólították fel a hamisprófétát!!!!

“Az Ön pápaságát csakis jól látható, közvetlen veszélyként tekinthetjük, egy olyan veszélyként, amely napról-napra növekedni látszik.” Nyílt levélben szólították fel Ferenc pápát, hogy minél előbb mondjon le! RÉSZLETEK A LEVÉLBŐL: “Egyre több katolikus hívő, köztük bíborosok és püspökök jutnak arra a felismerésre, hogy az Ön pápasága, amely egy váratlan pápaválasztás eredménye, káros az egyházra. Többé […]

 Ugrás a bejegyzésre

2016. május. 13. > andre

A katolikusok nem fogadhatják el a pápa buzdításának azon elemeit, amelyek veszélyeztetik a hitet és a családot.

Ferenc pápa Amoris  Laetitia című apostoli buzdításának kihirdetése a zsinati folyamat lezárását jelzi, amelyet olyan kísérletek uraltak, amelyek aláássák a katolikus tanítást olyan kérdésekben, mint az emberi élet, család, házasság, olyan kérdéseket is érintve, mint például a házasság felbonthatatlansága, a fogamzásgátlás, a reprodukció mesterséges módjai, homoszexualitás, „gender ideológia” és a szülők és gyermekek jogai. A […]

 Ugrás a bejegyzésre

2016. április. 10. > andre

Exkluzív interjú Róma vezető ördögűzőjével, Gabriele Amorth atyával

2015 dec.30./ Lifesitenews/- Mindössze másfél év van hátra a Szűzanya fatimai jelenésének 100. évfordulójáig. Szűzanyánk itt határozott utalást tett a gonoszságra, amely Oroszországból jön, ha nem lesz az az Ő Szeplőtelen Szívének odaszentelve. Azóta, némi késéssel ugyan, de számos felajánlás történt, Oroszországért és a világért is különböző pápák által. Többek között a II. János Pál […]

 Ugrás a bejegyzésre

2015. december. 30. > andre

Pogány fényjáték a Vatikánban Irgalmasság és klímaváltozás Bergoglio tálalásában a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén

A klímahisztéria – mely a világkormány alatt egyesült új-világot készíti elő – teljes gőzzel folytatódik, nem csak Párizsban, hanem a Vatikánban is. Bergoglio klíma-„enciklikája” és klíma-nyilatkozatai után 2015. december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, fényjátékkal örvendeztette meg elvbarátait és a „katolikus” világot. A katholisches.info beszámolójában részleteket közöl Pete Baklinski a LifeSiteNews-ban megjelent kommentárjából. „A katolikus […]

 Ugrás a bejegyzésre

2015. december. 9. > andre

Kadarkúti Égi Üzenetek 284-286: Szentlélek-Mennyei Atya-Szűzanya: A nyolcadik parancsolat: Hamis tanúságot ne szólj felebarátod ellen

ÉGI ÜZENETEK       2015. November 24.  Szentlélek:  A nyolcadik parancsolat:  Hamis tanúságot ne szólj felebarátod ellen I. Szentlélek: Ma Én, a Szentlélek Isten, a 3. Isteni Személy tanítalak benneteket a Nyolcadik parancsolatról, mely így szól: Hamis tanúságot ne szólj felebarátod ellen. Köszönöm, hogy eljöttetek. Hálából isteni szeretetem felvilágosító fényét küldöm értelmetekbe és szívetekbe. Nézzétek csak lelki […]

 Ugrás a bejegyzésre

2015. november. 24. > andre

Hollande: „Meg fogjuk védeni az értékeinket!” – Mely értékeket, elnök úr?

Marcel de Berliat kommentárja a november 13-i eseményekhez „Meg fogjuk védeni az értékeinket!”, jelentette ki Franciaország elnöke, Hollande a párizsi november 13-i merényletek után. Szó szerint ugyanezt mondta aztán Obama, Cameron, Merkel és más országok állam- és kormányfői. Olaszország miniszterelnöke, Renzi úgy vélte, hogy a győzelem biztosan a nyugaté lesz, mert a nyugat értékei helyesek […]

 Ugrás a bejegyzésre

2015. november. 20. > andre

Ismeretlen vizeken: már látszódnak a texasi abortusztörvény eredményei

Az abortusztörvények szigorításának eredményeként majdnem ugyanannyi fiatal anya követ el magzatgyilkosságot, csak a jogi korlátozás miatt illegálisan teszik. Senki nem tudja, hová mennek, mert a rendszer annyit lát, hogy sehová nem mennek abortuszra. Texas törvényhozói 2013-ban fogadtak el egy átfogó abortusz-ellenes törvényt – a Texas Observer ennek kapcsán egy sor grafikonnal mutatta be, hogy az […]

 Ugrás a bejegyzésre

2015. november. 18. > andre

Walther Sinn: Angela Merkel hazaárulása – Angela Merkels Hochverrat

Hetekkel ezelőtt a világhálón forgalomba kerül egy prédikáció magyar nyelvű szövege, amely Jézus Krisztus Urunk tanításai fényében élesen bírálja Angela Merkel „menekült”-ügyi politikáját és a globalizmust előidéző háttérerőket. A kósza levél állítása szerint ez a prédikáció 2015. november 14-én, szombaton elhangzott volna Nagyszebenben, Klaus Iohannis városának német ajkú evangélikus templomában, az ige hirdetőjeként pedig Walther […]

 Ugrás a bejegyzésre

2015. november. 14. > andre

Metodista és episzkopális lelkészek áldották meg a Planned Parenthood abortuszklinikát

Thea: Szomorú szívvel tudósítok az alábbi eseményről, mivel azonban a téma nagyon is kapcsolódik az idők jeleihez, úgy éreztem nem mehetek el mellette szó nélkül. Napok óta tologatom a fájlt a gépemen, hiszen mennyivel jobb lenne arról írni vagy hallani, hogy magukat kereszténynek nevező emberek az Életet követik és terjesztik. Maga a hír azt gondolom, […]

 Ugrás a bejegyzésre

2015. október. 12. > andre

Kadarkúti Égi Üzenetek 278-281. Szűzanya-Jézus-Szentlélek: A hatodik parancs 5-8.

ÉGI ÜZENETEK 2015. Szeptember 29. Szűzanya:  A hatodik parancs 5. (A házastársi szeretet és hűség) Szűzanya: Már alig vártam, Kicsinyeim, hogy Én, Mennyei Édesanyátok újra elétek állhassak, és égi tanításomat átadhassam nektek. Szeretettel köszöntelek mindannyiatokat, a közelről és távolról jövőket egyaránt. A ti jelenlétetek mindig örömmel tölt el, mert azzal, hogy résztvesztek a kadarkúti engesztelésen, […]

 Ugrás a bejegyzésre

2015. szeptember. 29. > andre

P. Matthias Gaudron: Pie bíboros – Krisztus királyságának apostola

[Pie bíborosról már több cikk található a honlapon: Pie bíboros: „Az Egyház, a hit egyre erősebben egyes személyekre és otthonokra redukálódik” Pie bíboros – II. Igazság vagy ideológia] Louis-Francois-Désiré-Edouard Pie bíboros, Poitiers püspöke (1815-1880), meg volt róla győződve, hogy Krisztusnak nem csak az egyes hívek lelkén, hanem az egész társadalom fölött kell uralkodnia. Mindeközben Pie […]

 Ugrás a bejegyzésre

2015. szeptember. 14. > andre

Kadarkúti Égi Üzenetek 274-277. Szűzanya-Jézus-Szentlélek: A hatodik parancs 1-8

ÉGI ÜZENETEK2015.Szeptember 1. Szűzanya:  A hatodik parancs 1. (A tisztaság fogalma és formái) Szűzanya:Drága Gyermekeim! A tökéletes tisztaság szimbólumaként hófehér ruhába öltöztem. Habkönnyű égi selyemből készítették az angyalok nekem, és fehér fátyollal borított fejemre fehér rózsakoszorút fontak. Kezemben Jézus égi kertjéből egy szál liliomot tartok. Égi fény vesz körül és rózsaillat árad lényemből. Mivel szeplőtelenül […]

 Ugrás a bejegyzésre

2015. szeptember. 1. > andre

Az abortusz a rituális gyermekáldozat modern formája

Öntudatlanul is sátánista rituáléban vehet részt, aki magzatgyilkosságot hajt végre. Egy 26 éve praktizáló sátánista elmondása szerint gyakran járnak abortuszklinikára, mert a gyermekgyilkosság a “legértékesebb áldozat”. Zachary King, egy saját bevallása szerint “volt sátánista” interjút adott a Lepanto Institute képviselőjének, ahol beszámolt mintegy 26 évi okkult tevékenység tapasztalatairól – ennek részeként pedig arról, hogy az abortuszklinikákon […]

 Ugrás a bejegyzésre

2015. augusztus. 22. > andre

Kadarkúti Égi Üzenetek 269-273. Mennyei Atya: Az ötödik parancs ellen elkövetett bűnök

ÉGI ÜZENETEK 2015. július 21. Mennyei Atya:  Az ötödik parancs ellen elkövetett bűnök 1. Mennyei Atya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Itt állok előttetek, mint Mennyei Atyátok ragyogó dicsőségemben. Kezemben egy piros, dobogó szívet tartok: az emberi élet szimbólumát. Azért van a tenyeremen, hogy ezzel érzékeltessem felétek, hogy Én a ti Istenetek vagyok az élet és halál […]

 Ugrás a bejegyzésre

2015. július. 21. > andre

Bergoglio versus Katolikus Egyház. Egy hívő katolikus töprengései…

“Ferenc pápa” megválasztása pillanatától fogva igyekezett új, meghökkentő módon megnyilvánulni. Az ember egy ideig figyeli ezeket, aztán kezd gyanakodni, hogy valami nincs itt rendben. Ugyancsak érzékeljük, hogy a katolikus sajtó egyfajta cenzúrán, szűrőn keresztül továbbítja Bergoglio botrányos kijelentéseit. Egy Újemberben sohasem fogunk részletesen olvasni Bergoglio beszélgetéseiről az olasz szabadkőműves, hitetlen szocialistával, Scalfarival. A média – […]

 Ugrás a bejegyzésre

2015. június. 30. > andre

Az amerikai legfelsőbb bíróság legalizálta a melegházasságot.A „melegházasság” bevezetése tragikus hiba.

Melegházasság Az amerikai legfelsőbb bíróság legalizálta a melegházasságot Az amerikai legfelsőbb bíróság szoros szavazáson úgy döntött, hogy az alkotmány 14. kiegészítése alapján alapvető jog a házasság az azonos nemű párok számára is. Harminchat államban már eddig is legális volt a melegházasság, mostantól pedig egy államban sem tilthatják meg azt. Az azonos nemű pároknak jogukban áll […]

 Ugrás a bejegyzésre

2015. június. 26. > andre

Kadarkúti Égi Üzenetek 262-264. Szűzanya-Jézus-Szentlélek: Az első parancs elleni bűnök

ÉGI ÜZENETEK 2015. május 12. Szűzanya:  Az első parancs elleni bűnök 1. Szűzanya: Drága, engesztelő Gyermekeim! Édesanyai szeretetem összes melegével köszöntelek benneteket. Ez a szép tavaszi hónap, május, az Én hónapom. Várlak benneteket a májusi litániákra. Ilyenkor gyönyörűség Szívemnek hallgatni dicséreteiteket és könyörgéseiteket. Komoly és megtisztelő feladat számomra, hogy a tízparancsolatról s ezen belül az […]

 Ugrás a bejegyzésre

2015. május. 12. > andre

Oroszország betiltja az abortuszt

Az orosz kormány előkészített egy törvénytervezetet, aminek elfogadása esetén kriminalizálnák és több mint egyévi szabadságvesztéssel büntetnék az abortuszt. Az eredetileg Jevgyenij Fjodorov képviselő beadványa alapján készült, civil szervezetekkel együttműködésben kidolgozott törvénytervezet az abortuszt jogi értelemben egyenlővé nyilvánítja a gyilkossággal. Az új törvény a terhességmegszakítást csak alapos egészségügyi indokra hivatkozva engedélyezi, – a korábbi gyakorlat alapján […]

 Ugrás a bejegyzésre

2015. április. 21. > andre